Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Vészjósló figyelmeztetés érkezett néhány nappal a német konzervatív CDU, a kormány vezető pártja december 7-ei elnökválasztó kongresszusa előtt - derül ki a Deutche Welle internetes portáljának cikkéből. Két tekintélyes politológus szerint önmagában veszélyt jelent Németországra, hogy az esélyes jelölt, Friedrich Merz - akit a párt élén később az ország kancellárjává választhatnak - a BlackRock pénzügyi szolgáltató cég németországi részlegének vezetőségében dolgozott éveken át. Olyan összefonódás alakulhat ki a pénzügyi világ és a politika között, aminek beláthatatlan következményei lehetnek.

Ha Merz nyer, akkor ő lesz az első olyan német vezető politikus, aki közvetlenül az úgynevezett árnyékbankrendszerben betöltött vezetői pozícióból kerülne magas politikai tisztség(ek)be. Egy globális pénzügyi óriás igen jól fizetett lobbistája cserélné le a kijárás munkáját azokéra, akiknek ajtóin eddig.

Titokzatos világ

Árnyékbankoknak azokat a pénzügyi szervezeteket nevezik, amelyek úgy tevékenykednek, mint a pénzintézetek, de nem vonatkoznak rájuk a bankok tevékenységét behatároló szigorú szabályok. Hatalmuk egyre nő a világon, bizonyítékául annak, hogy a mai világban a tőke jelentős része pénzügyi spekulációkon keresztül hozhat magas hozamot tulajdonosainak.

A bírálók szerint az árnyékbankrendszer gyengíti a világgazdaság stabilitását, ösztönzi a kockázatvállalást, a rossz hitelekkel folytatott, illetve a szabályozatlan piacokon folytatott üzletelést, azaz az úgynevezett sötét poolokba történő befektetést. Az árnyékbankok megjelenését hibáztatják a 2007-2008-as pénzügyi összeomlásért is, hiszen ezeken keresztül adták el jó minősítéssel azokat a kötvényeket, amelyek valójában kockázatosak voltak. Ezek bedőlése vezetett bankok tömegeinek csődjéhez.

Merz a BalckRock német részlegének felügyelőbizottságát vezeti. Ez a pénzügyi vállalkozás a világ legnagyobb vagyonkezelője, amely 6,3 ezer milliárd dollárnyi (5,56 ezer milliárd euró) vagyont tart ellenőrzése alatt. Ez az összeg kétszerese Németország éves GDP-jének.

Nem kéne!

Két független kutató, Peter Grottian politológus és Werner Rügemer pénzügyi szakértő úgy véli, hogy nem szabadna közel engedni Merzet a német kormányhoz. Tanulmányt készítettek a BlackRock viselt dolgairól, amelyben arra figyelmeztetnek, hogy a CDU tagjai, politikusai és általában a német választópolgárok nem kaptak kellő tájékoztatást arról, mit jelenthet egy a pénzügyi világ árnyékos oldalán tevékenykedő vezető politikai hatalomhoz juttatása.

A BlackRock a nyugati világ legnagyobb tőkemozgatója - mondta Rügemer sajtótájékoztatójukon. Vagyonukat nála fialtató ügyfelei nevében 18 ezer cégben van részesedése, amelyek között ott van a német DAX tőzsdeindexben szereplő 30 nagyvállalat is. A 14 oldalas jelentés szerint a BlackRock a legnagyobb azok között a pénzügyi szolgáltatók között, amelyek szupergazdagokat tovább gazdagító ügyleteket folytatnak.

A cég számos dark pool üzletet köt és olyan vállalategyesüléseknél bábáskodik, amelyek piaci monopóliumokat eredményeznek. Célja nem az, hogy részesedjen a résztulajdonában lévő vállalatok jó teljesítményének köszönhető osztalékból, hanem az, hogy a papírok adásvételével próbáljon gyorsan sok pénzt keresni.

A BlackRock szóvivője nem kommentálta a tanulmányt, csak annyit mondott, hogy független szervezetként az a céljuk, hogy segítsék ügyfeleiket hozzáférni a részvénypiacokhoz, aminek köszönhetően részesedhetnek a gazdasági növekedés gyümölcseiből.

Miért lenne más?

A CDU politikusai korábban is közeli kapcsolatokat ápoltak a nagy német vállalatokkal, de a két kutató úgy véli, hogy Merz vezetővé választása a befolyásolás új lehetőségéhez juttatná a pénzvilágot. A CDU-kormányok tevékenysége mögött többé-kevésbé rejtett maradt a tőke befolyása - fejtegette Rügemer. Merz mint volt BlackRock-vezető megjelenésével azonban nem csupán az történne, hogy egy lobbista sertepertélne a kancellária körül például a pénzügyi szabályozás felpuhítása mellett érvelve, hanem a pénzvilág érdekei rajta keresztül közvetlenül érvényesülhetnének a politikai hatalomban.

És más kutatók is hasonló következtetésre jutottak. Heike Buchter, aki könyvet írt a BlackRockról (2015-ben jelent meg) az IPG Journalnak nyilatkozva nemrégiben azt mondta: nincs még egy olyan vállalat a világon, amelynek akkor befolyása lenne cégekre, kormányokra, szabályozó hatóságokra és jegybankokra, mint amekkorával a BlackRock rendelkezik.

Merz, aki 2009-ben cserélte fel a parlamenti képviselőséget az üzleti karrierrel, politikusként ellenezte a minimálbér bevezetését, illetve a szociális juttatások csökkentése és a szakszervezetek befolyásának mérséklése mellett érvelt. Ha Németország kancellárjává választanák, akkor egy a pénzügyibefolyás-bróker kerülne Európa legnagyobb gazdaságának élére - figyelmeztet a két kutató.

Jóváhagyta a nagy öreg

Merz CDU-elnökké választása az elmúlt napokban valószínűbbé vált - írta a Financial Times. Azon túl, hogy továbbra is vezeti a közvélemény-kutatásokat, mellé állt a párt Angela Merkel kancellár után legismertebb politikusa, Wolfgang Schäuble, aki 12 évig volt pénzügyminiszter Merkel kormányaiban. Merz az elnökválasztási kampányban a nemzeti identitás és a tradicionális értékek fontosságáról beszélt, azt ígérte, hogy megválasztása esetén a CDU visszacsábíthatja a radikális jobboldalhoz átpártolt szavazóit.

Schäuble szerint Merz elkötelezett atlantista, támogatja az EU-s integrációt és a piacgazdaság híve. Ha megválasztják, karakteresebbé tenné a CDU profilját. A volt pénzügyminiszter egyébként baráti viszonyban van jelöltjével és bátorította, hogy induljon el a pártelnöki posztért.

Az ellenfél

Merz legnagyobb ellenfele Annegret Kramp-Karrenbauer, a CDU főtitkára, aki Merkel centrista irányvonalát követi. Ha ő nyerné az elnökválasztást, akkor várhatóan zökkenőmentesen együtt tudna működni Merkellel, aki azt mondta, kész kitölteni kormányzati ciklusát 2021 őszéig. Merz győzelme esetén ennek ellentéte várható, mivel ők régi ellenfelei egymásnak.

AKK - ahogy általában nevezik - begyűjtötte Peter Altmaier gazdasági miniszter támogatását, aki azért állt nyíltan mellé, mert kifogásolja Schäuble nyílt támogatását Merz mellett. Szerinte AKK megválasztásával követnék a CDU centrista hagyományait, vele tudnák megszerezni a nem elszánt jobboldali szavazók, például kék galléros szakmunkások és a szolgáltatási szférában dolgozók szavazatait.

Szakértők szerint a CDU kongresszusi küldötteit kevéssé érdeklik az ideológia elkötelezettségek és a jelöltek múltja, amikor a választásra kerül sor. Annak alapján döntenek, kit tartanak esélyesnek a kancellári poszt megszerzésére a parlamenti választásokon.