Súlyos lépésre készült Merkel 2015 szeptemberében

Angela Merkel német kancellár és kormánya a migrációs válság eddigi legsúlyosabb szakaszában, 2015 szeptemberében arra készült, hogy lezárja Németország déli határát, és ez azért nem történt meg, mert senki sem vállalta a felelősséget a döntésért - írta a Welt am Sonntag (WAS) című vasárnapi német lap.
Szepesi Anita, 2017. március 5. vasárnap, 16:12
Fotó: MTI/EPA

A WAS az újság és testvérlapja, a Die Welt szerkesztőségének egyik munkatársa, Robin Alexander március közepén megjelenő új könyvéből idézve azt írta, hogy nem a politikai szándékon múlott, hogy nem zárták le a bajor-osztrák határt - ahol eléri Németországot a balkáni migrációs útvonal -, amikor a Budapestről gyalog elindult menedékkérők beengedéséről 2015. szeptember 5-re virradóra hozott döntés nyomán nagymértékben felerősödött a menekülthullám - írja az MTI.

A hullám néhány nap alatt súlyosan túlterhelte a német menekültügyi rendszert, 2015. szeptember 11-én, pénteken a 16 tartomány közül 14 jelentette a szövetségi belügyminisztériumnak, hogy egyelőre nem tudnak több menedékkérőt elhelyezni, mert minden hely betelt.

Megtelt az ország

Azon a napon a lefoglalt tornacsarnokoktól kezdve a kiürített katonai laktanyákig mindent egybevetve az egész országban 850 szabad hely volt, a külügyminisztérium friss előrejelzése pedig arról szólt, a hétvégén 40 ezer újabb menedékkérő érkezésével kell számolni.

Másnap, szombaton délután a kormánykoalíció vezetői telefonkonferenciát tartottak, amelyen a Kereszténydemokrata Unió (CDU) részéről Angela Merkel és Peter Altmaier kancelláriaminiszter, valamint Thomas de Maiziere belügyminiszter vett részt, a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) részéről Horst Seehofer pártelnök, bajor miniszterelnök, a Német Szociáldemokrata Párttól (SPD) pedig Sigmar Gabriel pártelnök-alkancellár, gazdasági miniszter és Frank-Walter Steinmeier akkori külügyminiszter.

Robin Alexander kutatásai szerint a résztvevők megállapodtak abban, hogy a határellenőrzésért felelős szövetségi rendőrség másnap 18 órakor lezárja a bajor-osztrák határt a menedékkérők előtt. A döntés alapján a szövetségi rendőrség vezetőségében elkészítették a bevetési parancsot, miszerint senkit sem szabad beengedni, akinek nincsen németországi tartózkodásra feljogosító érvényes irata, akkor sem, ha a határon jelzi, hogy védelmet kér Németországtól.

Jogi aggályok merültek fel

Azonban másnap, szeptember 13-án a belügyminisztérium munkatársai jogi aggályokat vetettek fel azzal kapcsolatban, hogy valóban vissza lehet-e utasítani a határon olyan embereket, akik menedékjogi kérelem beadásának szándékával akarnak belépni az országba.

Az aggályok alaptalanok voltak, a tárca, és a szövetségi parlament (Bundestag) jogászai is arra a megállapításra jutottak, hogy Németország megtagadhatja a belépést biztonságos országból érkező menedékkérőktől, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy szinte mindenkitől, hiszen a menedékkérők csaknem kivétel nélkül Ausztriából érkeztek. Akkor azonban ez még nem volt világos, mert a szakértők még hozzá sem kezdtek a jogi szakvélemények összeállításához.

A miniszter nem vállalt garanciát

Az ügy egészen a kancellárig jutott, aki nem akart állást foglalni, hanem a belügyminisztertől kért garanciát arra, hogy egy esetleges bírósági eljárásban meg lehet védeni a határ lezárásáról szóló döntést. A miniszter nem tudott erre garanciát vállalni. Így végül csak a határellenőrzés visszaállítását határozták el, a határ lezárása pedig elmaradt.

A határ továbbra is nyitva maradt a menedékkérők előtt, de "nem azért, mert Angela Merkel vagy valaki más a szövetségi kormányban tudatosan így döntött volna", hanem azért, mert "a döntő órában egyszerűen nem akadt senki, aki vállalta volna a felelősséget" a határ lezárásáért - írta Robin Alexander.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

matura, 2017.03.06 08:08

Magyarázza utólag a megmagyarázhatatlant, közben továbbra is ugyanazt a gyakorlatot foolytatja, ami tarthatatlan , itthon a baloldali pártok meg nemi identitási válságban vannak, ha szajkózzák merkelt, kell e a határ, vagy mégse.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix, 2017.03.05 20:36

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

gmihaly621, 2017.03.05 18:32

Egymásra mutogatnak Mutti és az aggályoskodók ? Eső után köpönyeg ? Most mondja, amikor a Wilkommenskulturtól ennyire elfordultak az átlagos választopolgárok, miután "lakva" ismerték meg azokat, akiket befogadtak ?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html