Súlyos vádak: Trump saját zsebre kampányol

Két komoly vád is megfogalmazott Donald Trumppal, az amerikai Republikánus Párt elnökjelöltjével szemben. Az egyik szerint saját üzleti céljaira használta fel jótékonysági alapja pénzét, a másik szerint cégeink keresztül profitot vesz ki kampányfinanszírozásából.
Komócsin Sándor, 2016. szeptember 21. szerda, 13:17

Donald Trump ingatlanmágnás, az amerikai republikánusok elnökjelöltje összesen 258 ezer dollárt vett el jótékonysági alapja pénzéből azért, hogy rendezzen bizonyos üzleti viták miatt rá háruló kiadásokat - állította a Washington Post, amelynek cikkét más sajtóorgánumok is átvették.

Trump 2009 óta nem utalt át pénzt saját zsebéből jótékonysági alapjába, így az csak külső forrásból jutott támogatásokhoz. Ez azt jelenti, hogy az elnökjelölt más pénzét költötte saját céljára. Valójában finoman szólva meglehetősen szemtelen húzásokról van szó.

Példák

Az egyik példa Trump Mar-a-Lago klubjának vitája egy zászlórúd elhelyezésével kapcsolatban. A klubot ez ügyben még 2007-ben 120 ezer dollár bírság megfizetésére kötelezték. A tulajdonos azonban végül megegyezett a Palm Beach-i helyhatósággal, hogy a vita rendezéseként 100 ezer dollár támogatást befizet egy veteránokat támogató jótékonysági alapba.

A másik ügyben 158 ezer dollárt utalt át a Trump Foundationtól, hogy rendezzen egy peres ügyet az egyik a golfklubjaival kapcsolatban. A felperes határozta meg, milyen jótékonysági célra fordítsa a pénzt jogvitájuk békés lezárása érdekében.

Botrány

Egy jótékonysági ügyekkel foglalkozó ügyvéd szerint ha igazak ezek az esetek, az világbotrány. Jeffrey Tenebaum elmondása szerint a washingtoni jogi iroda, amelynél dolgozik, évente 700 nonprofit cég ügyében jár el, de ekkora pimaszsággal még nem találkozott.

A Trump-kampány csapata nem kommentálta az információt a Washington Post kérésére és a New York Post kérdéseire sem válaszoltak.

Profit

Kapott viszont választ David Cay Johnston, a New York Times Pulitzer-díjas volt riportere, aki három évtizede kíséri figyelemmel Donald Trump pályafutását és könyvet is írt az ingatlanmágnásról.

Ő azt állítja, hogy a republikánus jelölt profitot csinál az elnökválasztási kampányból. A Trump-kampány szerint a jelölt eddig 60 millió dollárt költött saját pénzéből az indulására a kampányfinanszírozási szabályok betartásával.

Johnston nem is azt állítja, hogy Trump bármilyen szabályt megszegne. Sőt nagyon is betartja az előírásokat, elsőként mindjárt azt a korrupcióellenes rendelkezést, amely szabályozza az elnökjelöltek repülőgép-használatát.

Repülőgép

Képzeljük el, hogy egy oligarcha azt ajánlja egy jelöltnek, hogy a kampánya idejére egy dollárért kölcsönadja a gépét, aztán ha az indulót megválasztják elnöknek, majd viszonozza a szívességet - fogalmaz az újságíró a Business Insideren megjelent videójában. Ennek elkerülése érdekében az elnökjelölteknek olyan piaci lízingdíjat kell fizetniük a repülőgépeik után, amely megfelel a hasonló légi járművek költségének.

Ebben a díjban természetesen van profit is, miután piaci árról beszélünk. Trump saját Boeing 757-es utasszállító gépét, egy kisebb repülőjét és két helikopterét használja, amelyek után politikusként megfizeti a lízingdíjat és az abban foglalt nyereséget üzletember önmagának.

Ingatlanok

Hasonlóan az előbbihez szintén a kampánypénzből fizetve önmagától bérli az általa használt ingatlanok egy részét. Főhadiszállása a New York-i Trump-torony irodaházban van, ahol nyár óta kétszeresére mentek fel a bérleti díjak - miközben a környező manhattani irodák esetén szó sincs ilyen drágulásról. Emellett golfklubjai és éttermei egy részében is tartott kampányrendezvényeket.

Összesen a Trump-kampány pénzének több mint negyede kerül ilyen csatornákon át Trump-vállalkozásokhoz.

Én

Ezzel szemben áll az ingatlanmágnás egyik nyilvános ígérete, miszerint hitelt vett fel, amelyet tovább fog ajándékozni. Így a bevételeit mintegy a hiteltörlesztésen keresztül, közvetve elajándékozza. Ez azonban hónapokkal ezelőtt történt, és semmi jele annak, hogy Trump teljesítette volna az ígéretét.

Ezért aztán ha elég pénzt keres a kölcsön visszafizetéséhez, akkor akár veszít az elnökválasztási kampányban, akár nyer, teljesíti egy 16 évvel ezelőtti ígéretét. Akkor 2000-ben, a jelentéktelen Reform Párt elnökjelöltjeként a következőt mondta: Én vagyok az jelölt, aki pénzt tud csinálni, miközben versenyez az elnöki posztért.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

V0LE, 2016.09.21 16:18

@lomb: "Most akkor melyik állítás az igaz?"

Mindketto.

Az a baj, hogy egy egyszeru cikk megertesehez is hulye vagy.
Ket kulon dologrol van szo. trumpli bacsinak mar regota van sajat jotekonysagi alapja, amibe varja a befizeteseket, majd ezeket a penzeket sajat neve alatt kolti el, igy reklamozva magat masok penzebol.
Aztan van a kampanypenz, amit ugyebar az adomanyozok a kampanykoltsegekre dobnak ossze, amibol trumpli a sajat cegein keresztul ( gyanitom tulszamlazassal ) bizonyos osszegeket vesz ki.

Mostmar erted, te kis csokkent ertelmu? :))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Dakota Summer, 2016.09.21 14:39

Úgy látszik, Hillary végleg megbuggyant a tüdőgyulladásban, hogy már ilyen támadásokat hagy jóvá a csólkos médiában. :P
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lomb, 2016.09.21 14:30

Az természetes a liberálbolsevik lakájmédiánál, hogy a saját jelöltjük bűneivel akarják besározni az ellenfelet.

Hillaryról tudjuk, hogy az alapítványa pénzszerzéseiért befolyásával üzérkedett, sőt a GS alaposan kibélelte a pénztárcáját.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lomb, 2016.09.21 14:26

Most akkor melyik állítás az igaz?

Trump a saját zsebéből kampányol olyan kevesen támogatják, vagy a saját zsebébe teszi a kampányra adott lóvét és a kampánya nem kerül egy fillérbe sem?

Ismét megkérdem: Melyik hazugság az igaz?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ablakzsiraf, 2016.09.21 14:16

Ha fordítva csinálná, akkor meg azért támadnák :D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html