A világ nagy hírportáljai ugyanazt a szót használták a SpaceX Crew Dragon űrkabinjának landolására, amely augusztus 2-án visszahozta a Földre Bob Behnken és Doug Hurley űrhajósokat: az űrjármű "csobbant" a Mexikói-öböl békés felszínén. Ezzel utalnak arra, hogy ilyen típusú űrkabin, amely még az Apollo-programban repült utoljára, 45 éve érkezett vissza a Földre. Feltámadt tehát egy régi technológia, miután az amerikai űrhivatal tíz éve lezárta az űrsiklóprogramot - derült ki a Financial Times cikkéből.

Az űrutazás régi módszere azért tért vissza, mert az űrsikló nem teljesítette azt a várakozást, amiért kitalálták: nem tette olcsóbbá az űrjárművek használatát. Negyven évvel ezelőtt ugyanis ezzel az elvárással hozták létre a kompszerűen működő űrsiklókat, és a változatosság kedvéért tíz évvel ezelőtt ezzel az elvárással bíztak meg két céget, a SpanceX-et és a Boeinget, hogy építsen többször használatos hagyományos űrkabint. Persze az űrsiklók is többször használatosak voltak, csak éppen rettenetesen sokba került a helyreállításuk, miután átestek a fellövés terhén, majd megjárva a fagyos világűrt elviselték a visszatérés fémolvasztó forróságát. Még nem tudni, hogy az új, többször használatos kabinok helyreállítása mennyibe fog fájni az üzemeltetőknek.

Csak becsült költségek

Az űrrepülések költségeiről csak becslések olvashatók. A Space.com még a SpaceX emberi missziója előtt úgy becsülte, hogy a NASA űrsiklójával egy kilogramm teher Föld körüli pályára juttatása közel 55 ezer dollárba került, amit a SpaceX Falcon 9-es rakétája kicsit több mint 2700 dollárból ki tud hozni. Amit még a költségekről tudni lehet, az a Boeing tavaly év végi sikertelen űrkabin-kísérletének ára. A NASA 80 javítást írt elő az űrjárművön, ami a Boeing januári tájékoztatása szerint 410 millió dollárba kerül. (Ez 121 milliárd forint, a budapesti 4-es metró építési költségének valamivel több mint negyede.)

A SpaceX a mostani siker nyomán arra készül, hogy szeptember vége előtt három amerikai űrhajóst juttat fel a Nemzetközi Űrállomásra, mégpedig teljesen "kereskedelmi alapon", miután a NASA a Crew Dragon minden egyes ülőhelyéért fizetni fog. Az idézőjeleket a kereskedelem szó körül az indokolja, hogy jelenleg egy eladó és egy vevő van ezen a piacon, minthogy az amerikai űrhivatal nem versenyezteti mondjuk egy orosz Szojuz-kabinnal a hazai gyártású űreszközt. A SpaceX bejelentett egy további missziót is, amelyben egy japán és egy európai űrhajós is eljuthat a világűrbe.

Mennyit ér a híres-neves cég

A SpaceX tehát jelenleg az első magánvállalkozás, amelyet kifejezetten arra hoztak létre, hogy pénzt csináljon az űrtechnológiából, és már bevételei is vannak. Ha tudnánk az értékét, az képet adna az üzleti alapú űriparban rejlő lehetőségekről. Speciális technológiája miatt, továbbá mivel nem tőzsdén jegyzett cég csak nagyon tág határok között lehet megbecsülni az értékét. Jellemző erre, hogy a Morgan Stanley bankház 200 millió dollár és 175 milliárd dollár közé teszi ezt a számot. Az úgynevezett base case scenario, azaz a legvalószínűbb cégérték 50 milliárd dollár, amivel a SpaceX a világ tíz legértékesebb légi és védelmi ipari vállalata között lenne - derül ki a barrons.com hírportál cikkéből.

A szakértők nem tudják mivel kereshet pénzt a vállalat azon kívül, hogy a hordozórakétái a kormánnyal kötött szerződések alapján terheket szállítanak Föld körüli pályára. Ez önmagában megér 50 milliárd dollárt. A Morgan elemző szerint a cég valójában négy vállalkozás. Az első foglalkozik az űrszállítással, a második a Startling műholdrendszer építésével, amely a terv szerint műholdas internet-hozzáférést fog biztosítani, a harmadik egy ultragyors föld-föld légi közlekedési eszközt fejleszt, a negyedik mélyűri kutatással foglalkozik.

Mennyit hozhatnak

A szakértők az űrinternetet tartják a legértékesebbnek. Ezt 42 milliárd dollárra értékelik. Az űrszállítást egymilliárdra, az ultragyors földi közlekedést 9 milliárdra, a mélyűri kutatást nullára értékelik. A Starlink kiépítése ugyan dollármilliárdokba kerül, de a Morgan szerint működőképes üzleti modell lehet már havi 50 dolláros (15 ezer forint) előfizetői díjnál, ami hasonló a földi internetszolgáltatók hasonló minőségű szolgáltatásainak árához. Ezért a rendszer 2040-re évi 24 milliárd dollár bevételt hozhat a SpaceX-nek.

A barrons.com cikkírói összeállítottak egy kosarat olyan cégekből, amelyek hasonló szolgáltatásokat nyújtanak, mint a SpaceX, ám tőzsdei vállalkozások, ezért jól becsülhető az értékük. A Virgin Galactic hiperszonikus utazásban és űrturizmusban utazik - bár még csak a fejlesztés szakaszánál tart -, értéke 4,5 milliárd dollár. Az Aerojet Rocketdyne rakétaalkatrészeket szállít védelmi ipari cégeknek és kormányzati megrendelőknek, értéke 2,7 milliárd dollár.

A Starlinkhez nincs igazán hasonló vállalkozás, ám a mélyűri kutatásban összehasonlítás alap lehet a Lockheed Martin, a Hubble teleszkóp gyártója. Ennek a részvénykosárnak az árfolyama 27 százalékkal van az egy évvel ezelőtti szint felett, ami arra utal, hogy az űrbiznisz ígéretes üzletág lehet.