A svájci óraipari szövetség azt közölte, hogy a júniusi kivitel értéke 1,94 milliárd frank (1 frank=280,17 forint) volt, ami 11,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Júniusban éves összevetésben 40,9 százalékkal, 130 millió frankra nőtt a Franciaországba, 39,2 százalékkal, 270,3 millió frankra emelkedett a Hongkongba, és 31,8 százalékkal, 131 millió frankra bővült a Japánban irányuló svájci órakivitel.

A múlt hónapban egyebek között az Egyesült Államokba 5,7 százalékkal, Kínába 4,1 százalékkal, Oroszországba pedig 6,8 százalékkal nőtt a svájci órakivitel, ugyanakkor Nagy-Britanniába 11,8 százalékkal, Olaszországba pedig 21,3 százalékkal csökkent.

Az első fél évben 10,5 milliárd frank értékben exportált Svájc órákat, ami 11 százalékos növekedés a tavalyi azonos időszakkal egybevetve.

Az idei első hat hónapban Hongkongba 30 százalékkal, Kínába 13 százalékkal, az Egyesült Államokba pedig 9,1 százalékkal növelte órakivitelét Svájc.

Két válságév után tavaly kapott lábra a svájci óraipar, az export 2,7 százalékkal, 19,9 milliárd frankra emelkedett, elsősorban az ázsiai kereslet bővülésének köszönhetően.

A kép forrása: Shutterstock.