Svájci szamárpadba került a forint

Óriásit zuhant a forint vonzereje decemberben a Credit Suisse legfrissebb, feltörekvő piaci devizákat vizsgáló anyagában. November végén ugyanis még a 17 fizetőeszközt rangsoroló lista második helyén állt a forint, a legutolsó értékelés szerint pedig már az utolsó helyen kullog. Az élen más változás nem történt, az első helyen továbbra is az orosz rubel tartózkodik.
portfolio.hu, 2011. január 1. szombat, 18:00
Fotó:

A Credit Suisse újra elkészítette havonta megjelenő, 17 feltörekvő piaci deviza vonzerejét vizsgáló rangsorát, ami a forint számára nem túl kedvező folyamatokról árulkodik. A svájci nagybank elemzőinek értékelése szerint ugyanis a hazai fizetőeszköz -0,5 pontot kapott, ami csak a 13. helyre volt elég, miközben egy hónappal ezelőtt még 3,5 pontjával a második helyen állt.

A rangsorban egyébként ezen kívül nem történt látványos átrendeződés. Az élen továbbra is az orosz rubel helyezkedik el (vonzerejét még növelni is tudta novemberhez képest), a második helyre a brazil real került (kiütve onnan a forintot), míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokán továbbra is a koreai von áll.

A 11 piaci, illetve makrogazdasági paraméter alapján elkészített értékelésben minél magasabb pontszám adódik, annál inkább elmondható, hogy a deviza mögötti tényezők annak felértékelődése irányába mutatnak.

A bank értékelése szerint tehát a forint szenvedte el a legnagyobb "népszerűség-csökkenést", a novemberi 3,5 pont után -0,5 pontot kapott a CS elemzőitől. A feltörekvő piaci devizák közül a Fülöp-szigeteki peso és a dél-afrikai rand is jelentős esést volt kénytelen elszenvedni.

A forint pozíciójának alakulásában ezúttal három szempont játszott szerepet:

- a CS elemzői -2 ponttal értékelték az alapkamat-kilátásokat

- a növekedési kilátások is romlanak, ami -0,5 pontot ért

- a forint értékelését javította viszont (2 ponttal), hogy a gazdaság külső egyensúlyi pozíciója várhatóan jobban fog alakulni

A Credit Suisse azt ajánlja ügyfeleinek, hogy a három legmagasabb pontszámú devizát vegye a három legalacsonyabb pontszámú devizával szemben, azaz a december végi értékelés alapján a Fülöp-szigeteki pesót, a tajvani dollárt és a dél-afrikai randot eladásra javasolja az orosz rubel, a brazil reál és a koreai von ellenében.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Dödölle, 2011.01.02 14:23

Te, igen hülye.... MÍNUSZ 0,5 + 2,- Mínusz 2 = -0,5. Hogy lesz ebből a novemberi 3,5 pont után -0,5 pont ?????????? ( NÉGY pont esés ) "( a második helyre a brazil real került (kiütve onnan a forintot), "
Kiütötte ONNAN a forintot ??????????? TIZENKÉT helyet csúszott !!!!!!!!!!!!!!! Sok hülye újságíró....
ORBÁN, TAKARODJ !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

samu49, 2011.01.02 09:16

Nem kell sírni a forintér!-azt mondta VIKTOR hogy majd ő rendbe teszi,és ha ő mond valamit akkor jár a szája.Ő még soha sem hazudott,ő az igazmondók világbajnoka!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html