A világon a korlátozás ellenes érvelés alapja volt, hogy Svédországra mutogattak a kritikusok, mondván a skandináv ország kijárási tilalmak, bolt- és vendéglátóhely-bezárások nélkül is kezelni tudta a koronavírus kitörését. Majdnem egy évvel a Covid-19 pandémiájának helyi kezdete után a különutas, laza szabályozású ország is pályát vált: március 1-én elindulnak a szigorítások.

Stefan Lofven, Svédország miniszterelnöke szerdán jelentette be, hogy a koronavírus-fertőzések megugrás "nagy a kockázatokat" hordoz, ami indokolja az ország első részleges lezárását is - írja a Bloomberg.

"Ismét növekszik az új esetek száma, új intézkedéseket kell hoznunk" - mondta Lofven a stockholmi sajtótájékoztatón. "Ha a helyzet rosszabbodik, a kormány kész végrehajtani egy esetleges vesztegzárat Svédország egyes részein. Remélhetőleg erre nem lesz szükség" - részletezte a cselekvési tervet.

Svédországnak tudomásul kellett vennie, hogy a pandémiára adott korábbi laza válasza jóval magasabb halálozási arányt eredményezett, mint északi szomszédjai körében, ami a kormányt arra késztette, hogy változtasson a járványkezelésén. A múlt hónapban Svédország törvényt fogadott el, amely lehetővé teszi a kijárási tilalmak, karantén szabályok elrendelését, és a hatóságok az idén fokozatosan szigorították a mindennapi életre vonatkozó szabályokat.

Az óvatos szigorítások viszont nem segítettek: Svédország fertőzési aránya tovább emelkedett. Stockholmban az új koronavírus-esetek száma a múlt héten 27 százalékkal megugrott.

Közben a halálozások száma is újra emelkedésnek indult, szakértők szerint pedig folytatódik majd a trend felfelé a következő napokban, a meglévő visszaesés csak átmeneti. Magyarország egyébként hasonló helyzetben van, de két héttel Svédország előtt jár, ami a halálozási grafikonon is látszik.

Lofven szerint számos szigorúbb intézkedést követelt meg a kormánytól a járvány alakulása, így:

 

  • az üzletekbe és edzőtermekbe beengedett emberek számát jelentősen korlátozzák,
  • március 1-jétől az egész országban az éttermek nem lehetnek nyitva 20:30 után,
  • az iskolákat bezárni kell, ha a fertőzési arány tovább növekszik.

Járványügyi szakértők szerint a svéd és más országok adatait fenntartásokkal lehet csak összehasonlítani: egyrészt mert a karantén intézkedések nélkül majdnem biztos, hogy sokkal rosszabb lenne a helyzet máshol, amire jó példa az első hullám alatt késlekedő Olaszország és Spanyolország esete is. Másrészt a környező skandináv országokban teljesen másképpen alakult a járvány lefolyása, jóval kevesebb halálos áldozattal. A laza járványkezelést kiötlő Anders Tegnell járványügyi szakértőt már le is váltották.