Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A nyugat-lengyelországi Poznan kerületi bírósága szombat éjjel döntött úgy, hogy nem hagyja jóvá az előzetes letartóztatásokat, valamint a más előzetes intézkedéseket kezdeményező ügyészségi beadványt.

A több mint 90 millió zloty (7,2 milliárd forint) elsikkasztásával, valamint pénzmosással összesen 12 embert gyanúsítanak, csütörtökön vette őket őrizetbe a lengyel korrupcióellenes hivatal (CBA). A gyanú szerint a csoport egy, a varsói tőzsdén jegyzett ingatlanfejlesztő cégből "vezetett ki" tőkét egy kiterjedt, részben Cipruson regisztrált céghálózatot felhasználva. A bűncselekményekért 10 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

Szabadon engedték

Ryszard Krauzét - az egyik leggazdagabb lengyel üzletembert - még szombat éjjel engedték szabadon, ügyvédje a sajtónak nyilatkozva azt állította: a bíróság úgy ítélte meg, nincs nagy valószínűsége annak, hogy ő követte el a bűncselekményt. Szabadlábon védekezik a csoport többi tagja is.

A Krauze gazdasági ügyleteit lebonyolító másik ügyvéd, a Donald Tusk volt lengyel kormányfőhöz is közel álló Roman Giertych volt kormányfőhelyettes esetében az ügyészség rendőri felügyeletet kezdeményezett, valamint 5 millió zloty (mintegy 400 millió forint) óvadék letételét.

Politikai ügy lenne?

Giertych az őrizetbe vétele után, a jelenlétében folytatott házkutatás során elájult, a mentők kórházba vitték, orvosi engedély alapján a kihallgatását ott folytatták. A bíróság Giertych esetében sem tett eleget az előzetes intézkedéseket kezdeményező ügyészségi beadványnak.
Roman Giertych, valamint a fő lengyel ellenzéki párt, a Polgári Platform vezetői szerint az ügynek politikai háttere van. A titkosszolgálatokat felügyelő miniszter szóvivője, Stanislaw Zaryn viszont úgy nyilatkozott: egyértelműen bűnügyi esetről van szó.

Az ügyet vizsgáló poznani ügyészség szóvivője vasárnap kilátásba helyezte: a gyanúsítottak szabadon engedéséről szóló bírósági döntés alapos áttanulmányozását követően panaszt fognak tenni.

Bírósági döntés nyomán szabadon engedték szombat este Krauze fiát, a 31 éves Aleksandert is. A férfi fejsérüléseket okozva bántalmazta a közszolgálati televízió helyi operatőrét akkor, amikor éppen apjának a Balti-tenger partján lévő Gdyniában álló villájában folytattak csütörtökön házkutatást. Az operatőr akkor nem forgatott, az ingatlan előtt tudósító többi tévéstábhoz hasonlóan hazatérésre készült.

Aleksander Krauzét két évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik el, az eljárás idejére rendőrségi felügyeletet rendeltek el nála. Tette után a legnagyobb lengyel újságíró szervezett, a Lengyel Újságírók Szövetsége (SDP) tiltakozott az újságírók elleni agresszió ellen.