Két napja név nélkül nyilatkozó források a Bloomberg üzleti hírszolgáltatónak elmondták: Szaúd-Arábia azt várja az orosz féltől, hogy Moszkva csökkentse a termelését és ne a jelenlegi szinten történő befagyasztásról döntsön.

A TASZSZ orosz hírügynökség idézte Alekszandr Novak orosz energiaipari miniszternek azt a korábbi kijelentését, hogy Oroszország egyelőre még csak nem is kapott meghívót az OPEC és a szervezeten kívüli nagy olajtermelők november 30-i bécsi ülésére, ahol a globális olajpiac stabilizálását célzó megállapodást terveznek aláírni.

A TASZSZ jelentése szerint a hétfői szakértői megbeszélésre Oroszország mindenesetre elküldi képviselőit.

Az OPEC azt javasolta az OPEC-en kívüli olajexportálóknak, hogy együttesen napi 500 ezer hordóval fogják vissza a termelésüket. Moszkva álláspontja szerint, ha Oroszország úgy döntene, hogy befagyasztaná a termelését, az valójában napi 200-300 ezer hordó termeléscsökkentéssel ér fel, tekintettel arra, hogy az orosz cégek nem nem tudják terveikkel ellentétben növelni a termelésüket 2017-ben. Oroszország a november elejétől 23-áig tartó időszakban napi átlagosan 11,2 millió hordó kőolajat bányászott.

November 23-án az OPEC és a szervezeten kívüliek kétnapos szakértői szintű ülése eredménytelenül zárult, miközben például Brazília és Kazahsztán jelezte: nem tervezik jövőre csökkenteni az olajtermelésüket.

Pénteken, röviddel 17.30 óra után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 1,23 dollár (2,45 százalék) csökkenéssel 47,77 dolláron állt.