Piotr Naimski stratégiai energiaipari infrastruktúra fejlesztésekért felelős kormánybiztos a lengyel nemzeti rádiócsatornának adott interjúban kedden elmondta, hogy Lengyelország az elkövetkező húsz évben hat atomreaktor blokkot tervez építeni, amelyek 6 gigawattos együttes áramtermelési kapacitásukkal az ország áramfelhasználásának mintegy húsz százalékát fedezik majd a 2040-2045-ös évekre.

Az első lengyel atomerőmű 2033-ra épül fel a biztos elmondása szerint, a jelenlegi elképzelések alapján a Balti-tenger partvidékén. Lengyelország összesen "egynél több, valószínűleg kettő" atomerőművet tervez építeni - mondta.

A nukleáris erőmű technológia lehetséges beszállítójáról szólva Piotr Naimski leszögezte, hogy Lengyelország hosszú távú technológiai együttműködő partnert keres a projekt kivitelezéséhez. "Nincs szükségünk sem befektetőkre, sem tőkepiaci finanszírozásra. Olyan hosszú távú együttműködő partnerre van szükségünk, aki velünk együtt részt vesz a beruházásban és a projekt kivitelezésében és üzemeltetésében" - mondta.

Krzysztof Tchorzewski lengyel energiaipari miniszter korábban a parlamentben arról beszélt, hogy Lengyelország az elkövetkező húsz évben hat-kilenc atomreaktor blokkot tervez építeni és számos lehetséges partnerrel vette már fel a kapcsolatot az ügyben, de "a legnagyobb érdeklődés az Egyesült Államok részéről volt tapasztalható".

Lengyelország és az Egyesült Államok az idén júniusban írt alá Washingtonban szándéknyilatkozatot békés célú atomenergetikai együttműködésről.

A lengyel energiamix legnagyobb részét egyelőre a szénerőművek adják, ami komoly problémát jelent az országnak. Az Európai Unió ugyanis kivezetné a foszillis energiahordozókat, így egyre drágább lesz ezek üzemeltetése. A költségeket viszont csak a lakosságra tudják áthárítani a szolgáltatók, így jelentős áramdrágulást jósolnak az országban.