Felpörgött Szerbia

A szerb kormány elfogadta a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot, amely szerint 1334,7 milliárd dinár (3750,5 milliárd forint) bevétellel és 1314,5 milliárd dinár (3693,7 milliárd forint) kiadással számol.
Domokos László, 2019. november 2. szombat, 12:50
Fotó: Shutterstock

A javaslat alapján a költségvetés hiánya jövőre 20,2 milliárd dinárt (56,76 milliárd forint) tesz majd ki, ez a GDP 0,3 százalékának felel meg - írta az MTI.

Sinisa Mali pénzügyminiszter szerint jövőre négy százalékos gazdasági növekedés várható. Az új költségvetéssel véget ér a gazdasági konszolidáció időszaka, és megkezdődik a fejlődés korszaka - tette hozzá a politikus.

A pénzügyminisztérium szerint az államadósság 2020-ban a GDP 50,3 százalékára csökken. Tavaly még 56 százalékos volt a GDP-arányos államadósság, néhány éve pedig még 80 százalékos.

A költségvetési tervben helyet kapott a nyugdíjak emelése, valamint a közszférában dolgozók béreinek körülbelül 1,3 százalékos növelése is. Emellett mintegy 200 milliárd dinárt (562 milliárd forint) fordítanak nagyberuházásokra, főként az út- és vasúthálózat fejlesztésére.

A költségvetésről szóló törvény körülbelül két héten belül kerülhet a szerbiai képviselőház elé.

HOZZÁSZÓLÁSOK