Szirénák szólaltak meg több szerb településen, koztük Kosovska Mitrovicában, miután a koszovói különleges rendőri alakulat (ROSU) tagjai megjelentek és letartóztattak három, a koszovói rendőrség kötelékében szolgáló szerb embert - írja a Szabad Magyar Szó magyar nyelvű vajdasági hírportál.

Az MTI azt írja, hogy a koszovói hatóságok közlése szerint hónapok óta tartó nyomozás eredményeként csaptak le az egyebek mellett szervezett bűnözéssel, csempészettel és illegális kereskedelemmel gyanúsított szerbekre. Marko Djuric, a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának vezetője szerint azonban nem bűncselekmények miatt, inkább megfélemlítésből léptek be a koszovói különleges rendőrök a szerbek lakta területre, az albánok így akarják rettegésben tartani és elűzni otthonából a kisszámú koszovói szerbséget.

A helyszíni beszámolók szerint a koszovói rendőrség ellenállásba ütközött, a szerbek ugyanis Zubin Potokban például barikádokat állítottak, hogy megakadályozzák egy helyi szerb rendőrségi vezető elfogását. A Rosu áttört az útzárlaton, és elfogta a gyanúsítottat.

Feszültség

Marko Duric, a szerb kormány koszovói ügyekért felelős vezetője közölte, hogy a ROSU tagjai felfegyverkezve érkeztek a szerb településekre, szerinte a céljuk a pánikkeltés, valamint az, hogy megfélemlítsék az embereket. "Napok óta figyelmeztetünk arra, hogy ehhez hasonló események várhatók. A szerb állam több alkalommal is felhívta a figyelmet arra, hogy az ehhez hasonló eseményeket meg kell akadályozni, mert az a déli tartományunkban a békével való játszadozásnak számít" - mondta Duriæ. Aleksandar Vucic szerb elnök erre reagálva elrendelte a szerb katonaság teljes készültségét.

A szerb híradásokra (Szerbia RTV, Tanjug) hivatkozva a Szabad Magyar Szó azt írja, hogy a szerb belügyminisztérium a rendőrség különleges egységeit is teljes készültségben tartja a ROSU támadásai miatt.

A Szerbia RTV pedig idézte a koszovói rendőrség közleményét, amely szerint kedden a pristinai Alapfokú Bíróság elrendelése alapján több rendőrt és néhány civil polgárt tartóztattak le. A közleményben az áll, hogy a letartóztatásokat több hónapon át tartó nyomozás előzte meg, amely során felmerült a gyanú, hogy az előállított személyek bűnbandák tagjai, amelyek árucsempészéssel foglalkoznak.

Szerbia elveszítette Koszovót

Koszovó helyzetéről a szerb parlament hétfőn késő estig tárgyalt. A vitában Aleksandar Vucic szerb elnök az MTI beszámolója szerint azt mondta, hogy az édes hazugság helyett Szerbiának el kell fogadnia a keserű igazságot Koszovóról, vagyis azt, hogy Belgrád már évekkel ezelőtt elveszítette az irányítást Koszovó felett. A köztársasági elnök arra is figyelmeztetett, hogy ha nem találnak megoldást a szerb-koszovói viszony mihamarabbi rendezésére, és nem jutnak kompromisszumra a felek, akkor újabb összecsapásra lehet számítani Koszovóval.

Aleksandar Vucic hétfőn majdnem három órán át ismertette a koszovói viszony rendezéséről szóló elképzelését, de elemzők szerint konkrét javaslat tulajdonképpen nem hangzott el, az idő nagy részében Szerbia történelméről, az ország gazdasági sikereiről, valamint azokról a gondokról beszélt, amelyek az utóbbi több mint tíz évben, Koszovó függetlenségének egyoldalú kikiáltása óta a kétoldalú kapcsolatokat jellemezték.

Két megoldás lát az elnök

Koszovó 2008-ban, majdnem tíz évvel ezelőtt kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, miután a NATO 1999-ben légicsapásokkal vetett véget a szerb agressziónak a területen. Vucic szerint Belgrád már akkor elveszítette az irányítást Pristina felett. Szerbia viszont történelme és vallása bölcsőjének tartja Koszovót, így nem hajlandó lemondani róla annak ellenére sem, hogy a világ több mint száz országa szerint Koszovó már 11 éve független állam. Pristina és Belgrád között uniós közvetítéssel kezdődött párbeszéd a kapcsolat rendezéséről 2013-ban, jelentős előrelépés azonban azóta nem történt, pedig ez mindkét ország európai integrációjának a kulcsa.

Aleksandar Vucic véleménye szerint a kapcsolat rendezése két módon lehetséges: vagy megállapodásra jutnak, vagy fenntartják a befagyott konfliktus állapotát. Ez utóbbi végzetes lehet a koszovói szerbség számára. Belgrád Vucic szerint csak akkor lesz hajlandó kompromisszumos megoldást kötni, ha előbb Koszovó felfüggeszti azt az intézkedését, amellyel tavaly novemberben százszázalékos vámot vetett ki a Szerbiából érkező árukra. A szerb elnök szerint bármilyen megállapodás is születne, arról a lakosságot is meg kellene kérdezni, így mindenképpen népszavazást tartanának a koszovói kérdés rendezéséről. A referendum eredménye pedig kötelező érvényű lenne.

A szerb ellenzék nagy része egyébként hónapok óta bojkottálja a parlament munkáját, így a Koszovóról szóló ülésen sem vett részt.