Szerbia katonai fölénybe kerül

Szerbia hamarosan a régió legerősebb hadseregével rendelkezik az ország vezetésének szándéka szerint. Bőven kap pénzt a katonaság.
Barabás Júlia, 2018. június 12. kedd, 06:20

Már a jövő év elején Szerbiának lesz a legerősebb hadserege a régióban - jelentette ki Aleksandar Vucic a vajdasági Szabad Magyar Szó tudósítása szerint. A szerb államfő megtekintette a belgrádi katonai gimnázium internátusának felújított helyiségeit, hogy hívta a fiatalokat a hadseregbe.

Az államfő azt is elmondta: ma az állam sokkal több pénzt fektet a szerb katonaságba, mint korábban, a honvédelmi költségvetés nem ritkán egymilliárd dinár (2,73 milliárd forint) felett van.

A hadseregnek sok új katonára van szüksége. A legnagyobb bajok a juttatásokkal vannak, de azokat majd megemelik - ígérte Vucic. Nehézségeket okoz az is, hogy a katonaság műszaki felszereltsége elavult.

A fotó forrása: Shutterstock.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

terabit, 2018.06.12 17:47

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tlg01, 2018.06.12 17:01

@terabit:
a CIA factbook szerint a szerbek hasonló, a GDP kb 1,3%-át
költik katonai célokra ; a jelzett 1Mrd dínár nyilván ökörség
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

terabit, 2018.06.12 15:46

@Luftschutzbunker_Zwei:
Legalább a fáradságot vehetnéd hogy elolvasod mire reagálsz. Sem a magyar sem az orosz fizetésekről, felszereltségről nem tettem említést.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Luftschutzbunker_Zwei, 2018.06.12 15:38

@terabit: "Ergo a katonák rosszul fizetettek"

Nálunk meg annyira rosszul fizetettek, hogy szét is széledt - nem csak a hadsereg, hanem a hadra fogható állomány is. Nem csak hogy szétszéledt, hanem el is húzott az országból, egy éles háború esetén max. a nyuggerekből és a közmunkásokból tudnánk kiállítani egy "hadoszlopot". Ha ha ha

"az oroszok meg ha el is látják őket fegyverrel azok eleve elavultak"

Ez óriási tévedés, az oroszok a legmodernebb fegyverekkel rendelkeznek (minden fegyverfajtából), ezért tudta például a két szakadár kelet-ukrajnai MEGYE megvédeni magát a teljes ukrán hadsereggel szemben, a gyalogos kozákok az ukrán tankokkal és bombázókkal szemben: az oroszok semmi mást nem csináltak, mint leszállították nekik a legmodernebb RPG-ket.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Borisz1106, 2018.06.12 14:20

@matura: Valóban a harc kilátástalan volt a NATO ellen, főleg azért mert akkor már több mint 8 éves állandó háborúban állt a szerb hadsereg. Ez igaz. Sőt, annyira szét voltak verve, hogy amikor Csurka elmondta a parlamentben a híres beszédét, miszerint eljött az ideje a magyar hadsereg bevonulásának a dél-vidékre és az etnikai revíziót végre meg lehet valósítani, azt a magyar kormányon kívül (Orbán kormány volt hatalmon), mindenki elhitte! A szerbek kiürítették a harcállásaikat és a Duna vonaláig visszavonultak. A NATO amerikai vezetése simán szemet hunyt volna a magyar hadsereg bevonulása fölött, már csak azért is mivel akkor már 5 éve az IFOR is nálunk állomásozott. Majd egyszer leadják azt a frankó dokumentumfilmet amit ott forgattak a magyar híradósok 1999-ben (talán az a híradós stáb is benne lesz aki "elfoglalta" a szerb hadállásokat 1 puskalövés nélkül).
Az ingyenes orosz fegyverszállításokról meg annyit, hogy ezt piszokul sikerült eltitkolni - amennyiben létezik - mivel erről semmilyen forrást én nem találtam. Ha neked van akkor linkeld már be!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html