Első hallásra kissé fellengzős címet adtak a szervezők annak a tanácskozásnak, amelyet a napokban rendeznek meg a kolumbiai Armenia városában. A nemzetközi kávétudományi konferencia azonban méltó lehet elnevezésére, ugyanis egy nemzetközi kutatócsoport ezen tárja az kávéüzletág szereplői elé tudományos felfedezését: a kávébab megfejtett genetikai kódját - tudósít a Fianancial Times (FT).

A kávébabtermelőknek a globális felmelegedés miatt egyre nagyobb szükségük van olyan kávéfajtákra, amelyek jobban ellenállnak a betegségeknek és a szárazságnak. Enélkül nem tudják kiszolgálni a növekvő fogyasztást, amelynek hátterében elsősorban a feltörekvő országok bővülő középosztályának kereslete áll. Ha sikerülne stabilabbá, megbízhatóbbá tenni a termést, azzal csökkenne az árak jelentős hullámzása és kiszámíthatóbbá válna a világ kávétermesztőnek jövedelme - hívja fel a figyelmet kutatásuk közvetett hasznaira Dominique Crouzillat, a Nestlé franciaországi kutatóintézetében dolgozó molekuláris biológus

Lépésről lépésre

Crouzillat tagja volt annak a kutatócsoportnak, amely felderítette a robusta kávéfajta genetikai hálózatát. A felfedezést a hónap elején jelentették be és a kolumbiai konferencián tárják a nyilvánosság elé. A robusta és más a kávéhoz hasonló kulturális-étkezési szerepet játszó növények, így a tea és a kakaó genetikai tulajdonságainak összehasonlítása képet adott az előbbi fejlődési útjáról.

A robusta a két kávéfajta közül a gyengébb, az erősebb, nyersebb aromájú, szemben a fogyasztás negyedét adó arabicával, amely puhább, gazdagabb ízvilágot kínál. Az előbbi jellemzően az instant kávék alapanyaga, míg az utóbbi az eszpresszóké és a cappuccinóké. Az arabicát könnyebben megtámadják a növénybetegségek, amin változtathat az új felfedezés.

A robusta DNS-ének feltárása lökést adhat az arabica hasonló vizsgálatának is - egy évtizeddel ezelőtt már történt erre egy kísérlet, amely részleges eredményt hozott. Mivel az utóbbi fajta több tíz- vagy százmillió évvel ezelőtt a robusta és más növények keverékeként jött létre, genetikai kódjának megfejtéséhez nagy segítséget adhat a rokonnövénnyel kapcsolatban elért eredmény.

Tervek

Ez persze hosszú folyamat lesz - a robusta titkának megfejtése 60 tudós négyéves munkájába került és több millió dollárt emésztett fel. A munkában a francia kutatási és fejleszti intézet, illetve nemzeti genetikai központ, továbbá az amerikai Buffalói Egyetem és a Nestlé vett részt. A genetika kutatás felvet egy kritikus kérdést: fel kívánják-e használni az elért eredményt genetikailag módosított (gm) növények előállítására. Környezetvédők szerint az utóbbiak veszélyesek.

A Nestlé képviselői azt mondták az FT újságíróinak, hogy a DNS-sel kapcsolatos információt speciális termesztési programok indítására és növénykeresztezésre akarják felhasználni. A tudományos eredményeket nyilvánosságra hozzák, ami sok tudóst arra ösztönözhet, hogy ezekre alapozva kísérletezzen a kakaóbabokkal. Ugyanakkor a Nestlé nem tervezi gm-kávé létrehozását. Minden bizonnyal a fogyasztók sem vágynak ilyen italra - fogalmaz Grouzillat