Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Brüsszelben csütörtökön bejelenthetik azt is, hogy kötelezettségszegési eljárás indul a magyar kormány ellen azért is, mert titkosították a Moszkvával kötött szerződést a paksi bővítésről - írja az Eurológus blog. Ez kiegészítené azt az eljárást, amelynek oka a beruházással kapcsolatos közbeszerzés elmulasztása.

Az erőmű üzleti és műszaki adatainak titkosításával a környezetvédelmi uniós szabályokat sértették meg, ugyanis ezzel a környezetet érintő lényeges információkat rejtettek el a közvélemény szeme elől. Budapest egyébként egy idén márciusi törvénymódosítással vonta ki a közérdekű adatok köréből a Paks 2-vel kapcsolatos információkat.

Ebben az ügyben hetek óta folyik az egyeztetés a brüsszeli és a magyarországi bürokraták között - derül ki az EU környezetvédelmi főigazgatóságának szerdán közzétett leveléből. A titkosítással kapcsolatban Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért európai parlamenti (EP) képviselője tett panaszt az Európai Bizottságnál.

Majd később közbeszereznek

Aszódi Attila paksi kormánybiztos az Inforádiónak adott nyilatkozatában újra José Manuel Barroso akkor európai bizottsági elnök 2014 eleji levélre mutogatott, akárcsak szerdán Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter. A kormány álláspontja szerint ezzel a levéllel Brüsszel gyakorlatilag tudomásul vette az orosz-magyar megállapodást a paksi atomerőmű bővítéséről - írta a Portfólió.

Aszódi arról is beszélt, hogy a Roszatom, a beruházás fővállalkozója az uniós jognak megfelelő közbeszerzéseket fog kiírni a beszállítói szerződésekre. Jávor Benedek viszont úgy véli, hogy ha az Európai Bizottság szabálytalannak ítéli a bővítési alapszerződés megkötését, akkor azon már utólag nem lehet változtatni, ezért fel kell mondani az egyezséget - derül ki a Népszabadság cikkéből.

Jávor összehasonlítja a mostani ügyet a korábbival, amikor a fűtőelemek szállításáról volt vita az EU és Budapest között. Az Orbán-kormány akkor kapitulált, mindenben hozzáigazította az oroszokkal kötött szerződést az uniós elvárásokhoz, de magát a megállapodást ezzel megmentette. Az EP-képviselő elismételte azt a korábbi megjegyzését is, hogy Brüsszel várhatóan tiltott állami támogatás miatt is elmeszelheti a paksi projektet.

Nagy bukta lesz

Széll Bernadett az LMP frakcióvezető-helyettese több fórumon is beszélt Paks 2 költségeiről. Ha elmarad a beruházás, az azt jelentheti, hogy a kormány akár összesen 400-500 milliárd forintot is kidobott az ablakon az előfizetők pénzéből a semmiért - idézte a Népszabadság a politikus asszonyt.

A Teller- és a Lévai-projekt 13 milliárdot vitt el, idén a költségvetésből 28 milliárd folyik el ere a célra, a jövő évi büdzsében pedig 113 milliárd forint szerepel. Eközben az orosz hitelből is felvehetnek pénzt az előkészítésre - Széll szerint Aszódi egy interjújában elismerte, hogy már hozzányúltak a kölcsönhöz. Ezt persze akkor is vissza kell fizetni, ha nem épül meg az új atomerőmű.