A tárcavezető az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Miniszteri Tanácsának konferenciáján vett részt Belgrádban csütörtökön. Akkor adott interjút, amelyben a nemzetközi migránsválságról, a Pekinggel és Moszkvával fenntartott jó kapcsolatról, a magyar-szerb viszonyról és a vasútvonalról is beszélt.

A vasútvonal 2018 végére készül el, és jelentősége egyrészt abban rejlik, hogy még gyorsabb és közvetlenebb lesz az összeköttetés Szerbiával, másrészt pedig ez lesz a kínai áruk fő útvonala a pireuszi kikötőből Nyugat-Európa felé - mondta Szijjártó Péter. A projekt kínai hitelből valósul meg, és egyediségét egyebek mellett az adja, hogy Kína, valamint egy uniós és egy nem uniós ország vesz benne részt.

A vasútvonalon óránként 160 kilométeres sebességgel tudnak közlekedni majd a vonatok. Szijjártó Péter ugyanakkor képmutatónak nevezte azokat az uniós bírálatokat, amelyek Magyarország és Kína gazdasági együttműködésére vonatkoznak. Kínának és a 16 közép- és kelet-európai partnerének összesen nincs akkora áruforgalma, mint például Rómának és Pekingnek, Németországról vagy Franciaországról nem is beszélve. "Ha pedig figyelembe vesszük az Egyesült Államok és Kína szoros gazdasági kapcsolatait, akkor nevetségesnek tűnik, hogy azért bírálnak minket, mert mi is kereskedünk Pekinggel" - szögezte le. Oroszország pedig azért fontos, mert Magyarország gázellátása Moszkvától függ.

Budapest tartja magát a szankciókról szóló uniós döntéshez, de ez óriási károkat okozott az országnak. "Szerintem az EU érdeke is az, hogy a gyakorlatra alapozva együttműködjön Oroszországgal, párbeszédet tartson fenn, és tisztában kell lenni azzal is, hogy Oroszország fontos nemzetközi tényezőnek számít".

A migrációról is beszélt a miniszter

A nemzetközi migránsválságról szólva Szijjártó Péter kifejtette, hogy Magyarország elutasítja a kvótákat, mert értelmetlennek tartja azokat. Példaként említette, hogy amikor Brüsszelben 120 ezer migráns elhelyezéséről szólt a vita, akkor már jóval többen léptek be az unió területére, és senki nem tudta megindokolni, miért pont 120 ezerről folyik a vita. Azt sem tudja senki - folytatta -, hogy hogyan lehetne országon belül tartani azokat, akiket Bulgáriában, Magyarországon vagy Csehországban helyeznének el, hiszen ők kijelentették, hogy Németországban akarnak élni, és el is utaznának oda. A kvótarendszer irracionális. Az lenne az észszerű, ha a határok védelméről tudnának megegyezni az országok - fűzte hozzá, hiszen Európa nem tud több százezer gazdasági bevándorlót befogadni, a legtöbb Európába érkező migráns pedig gazdasági bevándorló, hiszen biztonságos országokon keresztül érkezik Nyugat-Európába.

A magyar-szerb határon emelt kerítéssel kapcsolatban Szijjártó Péter kiemelte, hogy akik azt bírálják, azok kettős mércét alkalmaznak, mert "egyrészt azt kérik, hogy tartsuk tiszteletben a közösen hozott szabályozást, másrészt pedig azért bírálnak minket, mert a megbeszélt kötelezettségvállalásokkal összhangban cselekedtünk" - utalt a schengeni határok védelméről szóló megállapodásra a külügyminiszter. Magyarország déli határának a védelme nem a legjobb megoldás, mert a legjobb az lenne, ha Görögország déli határát tudnák megvédeni, ugyanis az az Európai Unió és a schengeni övezet külső határa. "Nem örültünk annak, hogy kerítést építettünk a Szerbiával, valamint Horvátországgal közös határon. Senki nem szeret falakat építeni két ország közé, főleg nem baráti országok közé".