Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Várhatóan keményen fognak harcolni a Nemzetközi Valutaalap vezetői helyének megszerzéséért a feltörekvő országok - derül ki a BBC összeállításából. Az ugyan korántsem biztos, hogy megáll a szexuális erőszak vádja Dominique Strauss-Kahnnal szemben, ám az lényegében borítékolható, hogy az IMF elnöke a botrány nyomán be fogja nyújtani lemondását. A Valutalap jelenlegi rendje szerint az első embert Európa adja, a másodikat pedig az USA, ám ezt egyre kevésbé tűrik az elmúlt években növekvő gazdasági befolyásra szert tett feltörekvő országok.

Kína minden bizonnyal teljes súlyával egy ebből az országcsoportból származó jelölt mögé állna - véli Jan Randolph, az IHS Global Insight kockázatelemzője. A világ legnépesebb országa az IMF legnagyobb új kötvénytulajdonosa, 2008-ban egyedül akkora pénzt nyomott a Valutaalapba, ami a pénzügyi válság közepette megháromszorozta annak hitelezési képességét. És aki több pénzt ad, az erre alapozva nagyobb befolyásra tarthat igényt.

A feltörekvő országok lehetséges jelöltjeiről máris listákat állítanak össze a hírügynökségek. A BBC Tharman Shanmugaratnam szingapúri pénzügyminisztert, Trevor Manuel volt dél-afrikai pénzügyminisztert és Kemal Dervist, Törökország korábbi gazdasági miniszterét említi, Eswar Prasad volt IMF-tisztviselő véleményére alapozva. A Reuters listáján az említettek mellett Montek Singh Ahluwalia, az indiai tervezési bizottság elnökhelyettese és Agustin Carstens, a mexikói jegybank kormányzója is szerepel. Az esélyes európai jelölt Christine Lagarde francia pénzügyminiszter lehet.