A 2020-as szlovák költségvetést 78 igen szavazattal, 61 nem ellenében hagyta jóvá a 150 fős pozsonyi törvényhozás, amelynek tagjai közül 143-an vettek részt a voksoláson.

Az idei évre Szlovákia - az ország történetében először - nullszaldós költségvetést tervezett. Ezt a hiánycélt nem sikerült teljesíteni, nem végleges adatok szerint 2019-ben a GDP arányos hiány 0,68 százalék lesz. A most jóváhagyott jövő évi büdzsé 2021-ben számol ismét nulla százalékos hiánnyal.

A 2020-as büdzsé korábban tervezett bevételeiben több változás is beállt, csökkentek a várt bevételek, mivel elmaradt a dohánytermékek jövedéki adójának emelése, ugyanakkor növelte a tervezett bevételi oldalt a bankadó megtartása és arányának emelése. A kiadási oldalon leginkább a nyugdíjrendszerre és a közegészségügyre szánt kiadások emelkedtek.

A büdzsé összeállításánál hangsúlyosan azt tartották szem előtt, hogy ne emelkedjen az államadósság. A költségvetést az ellenzék leginkább arra hivatkozva illette kritikával, hogy a büdzsé számai nem reálisak, és bevételi része felülértékelt - mondta Ladislav Kamnicky, a szlovák kormány pénzügyminisztere.

A költségvetés sarokszámainak kiszámításánál a szlovák gazdaság növekedési ütemének lassulásával, 2,3 százalékos jövő évi bővüléssel, számoltak. Az idei növekedés várhatóan 2,4 százalék lesz. A 2020-as büdzsé összeállításánál azzal számoltak, hogy a munkanélküliségi arány az idei - rekord alacsony - szinten, 5,8 százalékon marad, valamint azzal is, hogy az átlag nominálbér tovább emelkedik, jövőre 4,7 százalékkal, így eléri az 1139 eurót.

A 2020-as költségvetés a GDP arányos államadósság folyamatos csökkenését feltételezi a következő két évre. Ezeknek a terveknek alapján az adósság aránya a jövő évben 49,9 százalékra csökken, 2021-ben pedig 45 százalék körülire mérséklődik. Ezek a tervek az előző évek költségvetéseiben megjelölteknél kevésbé ambiciózus célkitűzések.