Így jár az az ország, amely atomerőművet akar

A mohi atomerőmű bővítésében részt vevő egyik beszállító ellen vizsgálatot indítottak a szlovák bűnüldöző hatóságok, mivel gyanúsan sokszor módosította az árait, ami így durva dráguláshoz vezetett.
Barabás Júlia, 2020. szeptember 8. kedd, 19:16
Fotó: AFP

A magyar határtól csak 40 kilométerre lévő mohi atomerőmű területén, valamint Pozsonyban is razziát tart a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA). Az akció fedőneve: "Tűz" - írta a pozsonyi Új Szó. Csalás és hűtlen kezelés ügyében folyik a nyomozás - tájékoztatott Michal Slivka, az országos rendőr-főkapitányság szóvivője.

A NAKA az atomerőmű 3. és 4. blokkjának befejezésével kapcsolatban indított büntetőeljárást. A nyomozás a tűzjelző rendszerek, az alkatrészek, a berendezések beszerzésére és az erőmű működésével kapcsolatos munkák elvégzésére irányul. Az eddigi információk szerint a munka árát fokozatosan emelték az eredeti szerződés többszörös módosításával.

"A munka árát eredetileg 3,9 millió euróban állapították meg, ez az összeg csaknem 25 millió euróig emelkedett. Ez több mint 600 százalékos drágulást jelent" - mondta  a lapnak Michal Slivka. A nyomozók a szakértőkkel együttműködve vizsgálják a szerződésben foglalt összeg indokolatlan emelésének gyanúját, beleértve a dupla fizetéseket is. A speciális csoport intenzíven vizsgálja az erőmű 3. és 4. blokkjának befejezésével kapcsolatban felmerült kérdéseket.

A mohi atomerőműre az energetikai célú nukleáris beruházások elrettentő példájaként hivatkoztak már évekkel ezelőtt is - annak köszönhetően, hogy  3-as és 4-es reaktorblokkjait az eredeti kivitelezési terv szerint 2012-ben, illetve 2013-ban kellett volna üzembe helyezni, de az folyamatosan csúszott. Eközben az építkezés költségvetése az induló 2,8 milliárd euróról 5,4 milliárd euróra nőtt.

Az erőműről ugyanakkor 2019 tavaszán az is kiderült, hogy a rendszer bár hivatalosan majdnem bekapcsolásra kész állapotba került, valójában akár életveszélyes is lehet. A mohi reaktorok "a legnagyobb feltételezhető balesettel fenyegetnek" - írta az osztrák Kronen Zeitung, melynek riportjában súlyos állításokat tett egy szlovák mérnök, aki korábban az erőmű bővítésén dolgozott.

A szakember a 3-as reaktorblokk kapcsán súlyos építési hanyagságokról, biztonsági hiányosságokról és egyéb szakmai bűnökről beszélt (például arról, hogy a nyomáscsökkentő torony előírt masszív, homogén acélborítása leginkább az ementáli sajthoz hasonlíthatóan lyukas, statikailag sem ép -, így a két építés alatt lévő blokkok "halálreaktorokká" válhatnak), az ezt követően élesedő regionális botránynak pedig végül úgy vetett véget, hogy a szlovák kormány felfüggesztette a projektet, és alapos vizsgálatot rendel el.

A NAKA nem is először jár a mohi erőműben: idén márciusban már volt egy nagy razzia, az Atom fedőnevű, több mint 100 rendőrrel végrehajtott akció során is a az erőmű harmadik és negyedik blokkjának építéséhez kapcsolódó súlyos bűncselekmények után nyomoztak.

HOZZÁSZÓLÁSOK