Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A külföldi tőkebeáramlás egyik legnagyobb forrása Szlovákiában a korábbi években a szolgáltató központok létrehozása volt, ám véget érhet ez a sikertörténet - írja a  pozsonyi Új Szó. A nagy multinacionális vállalatok ezekkel a központokkal próbálják olcsóbbá tenni működésüket, úgy, hogy itt központosítanak olyan vállalati tevékenységeket, mint a számvitel, az ügyfélszolgálat vagy az informatika.

Több tucat multinacionális vállalat működtet Szlovákiában ilyen központot, amelyek több mint 35 ezer embert foglalkoztatnak. Az alkalmazottak többsége diplomás, és magasabb hozzáadott értéket termel, mint az ipari termelésben dolgozó munkások. Ennek köszönhetően a szolgáltatóközpontoknál a bérek jóval meghaladják az országos átlagot.

Most azonban az a helyzet, hogy például a Johnson Controls és AT&T is több száz munkahely leépítését tervezi a következő hetekben. A globális telekommunikációs óriás esetében az alkalmazottak mintegy 10 százalékát érintik az elbocsátások, az autóipari beszállító Johnson Controlsnál pedig a munkahelyek 40 százaléka szűnhet meg. Az előbbi cég a koronavírus-járvány gazdasági hatásaival magyarázza lépését, az utóbb nem titkolja, hogy a leépítés oka a munkahelyek áthelyezése Indiába.

Pánikra egyelőre még nincs ok, de a Johnson Controls esete jól mutatja, hogy a verseny ma globális szinten folyik, és ha Szlovákia szeretné megőrizni nemzetközi versenyképességét, sürgősen reformokra van szükség. Változtatni kell az egyetemi képzések struktúráján, és jelentősen fejleszteni kell a fiatalok nyelvtudását.