A magyar pártok kiestek, győzött az ellenzék Szlovákiában

Fölényes győzelmet aratott a jobboldali ellenzéki OLANO a szlovák parlamenti választásokon, nagyot bukott a Robert Fico-féle Smer, a szélsőséges Marian Kotleba pártja és magyar képviseletek. Zuzana Caputova liberális mozgalma és szövetségese a bejutási küszöb környékén billeg.
Szabó Dániel, 2020. március 1. vasárnap, 08:20
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

A Statisztikai Hivatal (©ÚSR) előzetes eredményei szerint 24 politikai csoportosulásból 7 juthatott a parlamentbe. A választás részvételi aránya 65,4 százalékos volt, amely magasabb a négy évvel ezelőttinél - derül ki az Új Szó cikkéből. A jobboldali konzervatív OLANO (Egyszerű Emberek és Független Személyiségek) már biztosan megnyerte a választást: 25 százalékot értek el a lap cikke szerint.

A második az előző kormányt vezető, legnagyobb frakcióval bíró szociáldemokrata Smer lett: 18,3 százalékot ért el Robert Fico korábbi, és Peter Pellegrini jelenlegi miniszterelnök pártja.

A harmadik legtöbb szavazatot pedig az euroszkeptikus SME Rodina kapta, 8,24 százalékot értek el.

A két magyar párt, a Magyar Közösségi Összefogás (3,91 százalék), a Híd-Most (2,05 százalék) egyike sem jutott be a parlamentbe.

Egyelőre az sem biztos, hogy a jelenlegi köztársasági elnök mozgalma, a Progresszív Slovakia és szövetségese a Spolu sem biztos, hogy bejut: pártszövetségként 7 százalékot kellett volna elérniük, a 98 százalék feletti nem hivatalos feldolgozottsági adatok mellett egyelőre 6,96 százalékon billeg a bejutási küszöbnél.

Bejutott viszont az előző köztársasági elnök, Andrej Kiska polgári pártja, a ZaLudi 5,76 százalékkal.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

znojmo, 2020.03.03 08:58

Abszurd, ha egy párt nemzetiségi alapon szerveződik! Ezért örülök, teljesen felesleges energiát a politikára pazarolni az O1G által hergelt határon túliaknak. A folytonos gyász nem tűrhető le a magyar pártokkal a határon túl, meg siculi nemzeti sz**ással. Tessék a nyelvet és kultúrát ápolni mert ez a lényeg. Ez ellen senki nem emelhet kifogást.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

MLB2019, 2020.03.03 08:51

@Józsi2222: "Sehol nem láttam olyan kommentedet, amelyben a magyar pártok vereségén sajnálkoznál."
Azt hiszem sikerült a hazugságodat megcáfolni. :)
Azonban -érdekes módon- az ingerküszöbödet a takonynáci zana elvtársad nem érte el, pedig az a féreg nemhogy nem sajnálkozik, hanem örömködik. Persze engem nem lep meg, mert ez csak egy magyargyűlölő és mindengyűlölő ami nem a pénzhatalmi elitet szolgálja.
De neked most nem kellene jópofiznod vele is? :DDD Szokásos libsi kettős mérce, trollocska?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Koronat_Orsosra_Mozgalom_2, 2020.03.02 20:32

@znojmo: "Örülök, hogy a magyar pártok elbuktak!"

És ki a f@szt érdekel hogy te minek örülsz, szánalmas csóró rokkantnyugger?

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

znojmo, 2020.03.02 20:23

Örülök, hogy a magyar pártok elbuktak! Nincsen rájuk szükség, mert egyszerűen a kormányzás közelébe sem kerülhetnek. Ha valaki szeret siránkozni, akkor most megint megteheti. Sikert a civil szervezetek érhetnek el, a magyar kultúra ápolásában.
Minek olyan pártokat létrehozni amely a kormányzási esélye gyakorlatilag nulla.
Orbánék nacionalista őrültek, generálják a szomszéd népek nacionalizmusát. Miért jó ez?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

MLB2019, 2020.03.02 20:04

@Józsi2222: "Nem te írtad, hogy a választás eredmenye Orbán sikere?"
Nem, nem írtam ilyet.
Megint megkérdezem: mivel "örömködtem"? Gondolom megint nem válaszolsz. Ezért írtam, h ne velem trollkodj, hanem a hozzátartozóddal!

"Sehol nem láttam olyan kommentedet, amelyben a magyar pártok vereségén sajnálkoznál."
Idemásolom neked: ""A Magyar pártok be se jutottak a szlovák parlamentbe." Igen ez szomorú.."
A szomorú szó jelentésével tisztában vagy?

"..örültél"
Hol örültem? Meg főleg minek? Sztem csak helyreigazítottam a primitív elvtársadat, amit elég nehezen emésztesz meg. :DDDD
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html