A bürokrácia és a munkabér közterheinek csökkentésével vonzaná magához a befektetőket Szlovákia, amely így kíván Kelet-Európa Szingapúrjává válni - idézte Juraj Miskov gazdasági minisztert a Bloomberg. Miskov korábban arról is beszélt, hogy Szlovákia azzal veszített vonzerejéből, hogy Robert Fico miniszterelnöksége alatt jelentősen nőtt az állami befolyás a gazdaságban. A reklámszakemberből miniszterré lett Miskov ezzel a "Szingapúr-branddel" fordítaná vissza a folyamatokat a romló üzleti környezetben. Az analógia alapját az jelenti, hogy Szingapúr a Világbank idei rangsorában az első helyen áll az üzleti tevékenységet megkönnyítő környezet szempontjából. Szlovákia ugyanezen listán hét hellyel szorult hátrébb a 42.-re. A külföldi tőkebefektetés jelentősen zuhant Szlovákiában, tavaly összesen 244 millió euró értékben ruháztak be, szemben a 2004-es rekord 1,7 milliárddal. Miskov azt ígérte, ez utóbbi értéket a kormány mandátumának 2014-es lejárta előtt eléri az ország. Szlovákiának a környező országokkal kell versenyeznie, így elsősorban Magyarországgal és Csehországgal, amelyek szintén a befektetőbarát környezet megtermtésén dolgoznak - véli Vladimir Vano, a Volksbank pozsonyi elemzője, hozzátéve: óvakodni kell a túlzott elvárásoktól, a nyugat-európai kapacitások is erősen kihasználatlanok, így a szlovák gazdaság főleg olyan ázsiai cégekre számíthat, amelyek gyártásukat a felvevőpiacokhoz közelebb hoznák. A minisztérium a technológia szektorra kíván összpontosítani, illetve olyan ágazatokra, amelyek magas hozzáadott értéket tartalmaznak. Miskov szerint három ilyen cég is érdeklődik az ország iránt, amelyek összesen ötezer munkahelyet teremtenének - a vállalatokat azonban nem nevezte meg a tárcavezető.