Szlovákia már nem Közép-Európa tigrise

Szlovákia már nem Közép-Európa "gazdasági tigrise", sőt, visszatért abba a szerepbe, amelyről úgy gondolta, hogy már maga mögött tudhatja: a térség egyik sereghajtójává vált, írta a szerdai Financial Times, amely szerint a szlovák-magyar viszony a legrosszabb az EU-n belül.
NAPI, 2009. július 29. szerda, 13:31
Fotó:

A londoni gazdasági napilap Szlovákiáról közölt országmelléklete szerint már a januári eurócsatlakozás tűzijátékkal kísért ünnepségeinek idején egyre több jel utalt arra, hogy a szlovák gazdaságra teljes erővel rázúdul a globális válság.

A jelenlegi gyors gazdasági visszaesés okai ugyanazok, amelyek még 2007-ben is 10,4 százalékos GDP-növekedést tettek lehetővé: az elektronika köré csoportosuló, exportra dolgozó iparágak és a német, francia és dél-koreai autógyárak, amelyek révén Szlovákia a legnagyobb európai autógyártó ország lett egy lakosra számolva, írta a Financial Times.

A Financial Times felidézi, hogy az előrejelzések kezdetben még 2009-re is robusztus, 6,5 százalékos növekedést valószínűsítettek Szlovákiában, most már azonban a pénzügyminisztérium 6,2 százalékos visszaesést jósol, és jövőre is csak vérszegény, fél százalékos növekedésre számít.

Az euróövezeti tagság nyújtott valamelyes védelmet a gazdasági válság viharában, de ennek ára is van: a szlovák munkaerő már drágább, mint a lengyel és a magyar, ami fékezheti a majdani fellendülés ütemét.

Ráadásul az államháztartási hiány idén várhatóan eléri a hazai össztermék 6 százalékát, ami a kétszerese a korábban ígértnek, ám a kormány eddig nem sok erőfeszítést tett a kiadások lefaragására és a további szükséges reformok bevezetésére. A mostanáig bejelentett programok jórészt jelképes intézkedésekből állnak: ezek közé tartozik a minisztériumok autó- és másológép-beszerzéseinek leállítása, írja a Financial Times, amely szerint a szlovák pénzügyminiszter nem zárja ki az adóemeléseket.

Az elemzés szerint mindazonáltal a piac nem bünteti nagyon a jelentős deficitet. Szlovákia májusban kiadott kétmilliárd eurós szuverén kötvényének induló felára mindössze 1,30 százalékpont volt az irányadó német kormánykötvény - Bund - felett.

A Londonban július 17-én árazott, 2014. július 28-án lejáró egymilliárd eurós magyar kötvény induló hozamfelára az összehasonlítható eurókamatcsere-hozam (mid-swaps) fölött 3,95 százalékpont lett, ami 4,325 százalékpontnak felelt meg a 2014 júliusában lejáró, 4,25 százalékos német szuverén kötvényéhez mérve. Londoni feltörekvő piaci elemzők szerint ugyanakkor Magyarország utóbbi időben mutatott költségvetési teljesítménye a legjobb a tágabb térségen belül is.

A Financial Times szerdai elemzése szerint Szlovákia és Magyarország viszonya a "leginkább elmérgesedett" kapcsolat bármely két EU-szomszéd között.

HOZZÁSZÓLÁSOK