Szlovákiában módosították a közúti forgalomban használt gépjárművekre vonatkozó törvényt - írja az Új Szó. Ezek egyike, hogy csökkennek a lejárt időszakos műszaki vizsgáért (STK) és környezetvédelmi felülvizsgálatért (EK) fizetendő bírságok

Tavaly májusban indította be az állam a járműtulajdonosok automatizált büntetését a hiányzó STK- és EK-vizsgákért, ami azt jelenti, hogy járműtulajdonosokat nem figyelmeztetik a mulasztásukra, hanem ha elmulasztja az ellenőrzést, a rendszer automatikusan kiállítja a bírságot. Ez jelenleg kétszer 165 euró, azaz összesen 330 euró (100 ezer forint).

A korábbi szabály szerint aki 15 nappal a kézbesítés után kifizette a büntetést, annak elengedték az összeg harmadát, tehát csak 220 eurót kellett fizetnie.

A 165 eurós bírságot ugyan a májustól hatályos törvénymódosítás is tartalmazza, ám az állam többet elenged az összegből a vétkező sofőröknek. Ha a gépjármű üzemeltetője utólag elvégezteti a műszaki vagy a környezetvédelmi felülvizsgálatot, valamint 15 napon belül kifizeti a büntetés harmadát, tehát 55 eurót, akkor úgy tekintenek rá, mintha a teljes összeget rendezte volna.

A fotó forrása: Szabó Dániel/Napi.hu