Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A tavaly június 3-i előrehozott szlovéniai országgyűlési választásokon két jelölt indult a magyar nemzetiségi képviselői tisztségért: Horváth Ferenc és Sobocan Gabriela. Végül előbbi lett a szlovéniai Drzavni zborban a magyarság képviselője. Emellett Horváth a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMONK) Tanácsának elnöke és Lendva Község korábbi alpolgármestere. A Siol.net szerint pedig már évek óta fontos képviselője a budapesti érdekeknek és a helyi magyarság sorsát szinte teljhatalommal határozhatja meg.

Erre egy példát is hoznak: a lendvai magyar kulturális szervezet vezetőjét, Kepe Lilit lemondatták miután előadták A Padlás című előadást még 2016-ban. Kepe állította, hogy Horváth szólította fel, hogy vegye le a színdarabot a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet műsoráról. A Balkan Insight korábbi cikke szerint azért kellett törölni az előadást, mert egy olyan budapesti "liberális" alapítvány számára kellett volna a színdarabért járó jogdíjakat kifizetnie, amely számos tevékenysége mellett segítséget nyújtott azoknak a bevándorlóknak és menekülteknek is, akik Magyarországon keresztül próbáltak eljutni Nyugat-Európába. Azt a Siol is felidézi, hogy Horváth állítja, maga is megnézte és élvezte az előadást, így ez az állítás szerinte valótlan híresztelés.

Kepét viszont később felmentették az intézmény vezetői posztjáról, szerinte azért, mert nem volt hajlandó levenni a darabot. Horváth Ferenc viszont azt állítja, hogy amiatt történt ez meg, mert a kulturális szervezet teljesen eladósodott.

A szlovén újság viszont feleleveníti azt is, hogy a magyar kormányhoz közeli üzletemberek - korábban Habony Árpád nem hivatalos tanácsadó üzleti köre - vásárolta meg a Nova24TV-t, amelyet az ellenzéki, populista SDS-szel szimpatizáló csatornává tettek. Az SDS vezetőjével, Janez Jansával kifejezetten baráti kapcsolatot ápol Orbán Viktor miniszterelnök, többször találkozott már a két politikus.

A harmadik pont, amit emlegetnek, hogy a magyar kormány támogatásával 2 milliárd forintot (6,1 millió euró) költöttek a szlovéniai Nafta 1903 futballakadémiájára. A Siol arra nem tér ki, de az Átlátszó korábban megírta, hogy a helyi stadionépítéshez szükséges telkeket homályos körülmények között, érdekkonfliktusos helyzetben kapta meg a lendvai önkormányzattól az egyesület.