Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Rafael Schvartzman, az IATA európai alelnöke a szervezet sydney-i közgyűlésén egy háttérbeszélgetésen azt mondta, a világ túlzsúfolt, kapacitáshiányos repülőtereinek fele Európában van, mert a légitársaságok járatnyitásait a repülőterek nem követték fejlesztésekkel, beruházásokkal.

Emellett a légi útvonalak is egyre telítettebbek, az áramlásszervezésért felelős Eurocontrol és az Európai Unió nem tudta valóra váltani az egységes európai égbolt koncepciót, emiatt egyre nagyobb késések keletkeznek. Schvartzman hozzátette: önmagában a légtér hatékonyságának növelése egyébként se lenne megoldás a túlzsúfoltságra.

Mással próbálkoznak

Mivel a felülről jövő kezdeményezések nem váltak be, az IATA most alulról próbálja meg elindítani a folyamatot azzal, hogy a kormányoktól nemzeti légiközlekedési stratégiák kidolgozását kérte. Schvartzman szerint ebben jelentős sikereket értek el.

A repülőterek kapacitáshiánya azonban sokkal nagyobb probléma, amelyet csak együttműködéssel, megfelelően kidolgozott keretrendszerrel lehet megoldani, de az nem tudható, hogy ez mennyi időbe telik. Részben megoldást jelenthet a másodlagos repülőterek használata, amelyek viszont csak a közvetlen, úgynevezett point-to-point forgalomhoz használhatóak, átszálló forgalomhoz nem.

A privatizáció sem megoldás

A kapacitáshiányra Schvartzman szerint a repülőterek privatizációja, illetve magántőke bevonása sem mindig nyújt megoldást, mert a magánkézben lévő légikikötők indokolatlanul magasan tartják a reptéri illetékeket. Bár az átlagos jegyár 50 százalékkal csökkent, a repülőtéri adó, amelyet a légitársaságoknak kell fizetni, megduplázódott az utóbbi időben. Emiatt az IATA azt kezdeményezi, hogy töröljenek el olyan adóformákat, amelyek csak a pénzbeszedést szolgálják.

A fotó forrása: Pexels/Negative Space