Szörnyű, ahogy a koronavírus New York államban tarol

Az új típusú koronavírus okozta a Covid-19 betegség eddig csaknem háromezer halottat követelt New York államban - - mondta el Andrew Cuomo, New York állam kormányzója pénteken a szokásos napi sajtótájékoztatóján.
Szepesi Anita, 2020. április 3. péntek, 21:17
Fotó: Getty Images

A kormányzó kijelentette: a csütörtök volt eddig a legszomorúbb nap, mert az általa irányított államban egyetlen nap alatt 562 ember halt bele a betegségbe. New York államban ezzel csaknem háromezer főre emelkedett a betegség halálos áldozatainak száma.  A diagnosztizált fertőzések száma több mint 102 ezer.

Andrew Cuomo az MTI beszámolója szerint kifejtette, hogy még több halálos áldozatra számít, részben a vírus rendkívül gyors terjedése miatt, részben pedig azért, mert nincs elegendő lélegeztetőgép és kórházi ágy. "A kórházak ma már gyakorlatilag egyetlen nagy intenzív osztállyá alakultak" - mondta.

További segítséget kért, s nemcsak a szövetségi kormánytól, hanem a többi amerikai tagállamtól is. "Mindannyian amerikaiak vagyunk, függetlenül attól, hogy New Yorkban, vagy Kaliforniában élünk" - fogalmazott.

A The Wall Street Journal című lap értesülései szerint a Trump-kormányzat a járvány elleni küzdelemre létrehozott alapból várhatóan kifizeti - majd közvetlenül a kórházaknak - azoknak a koronavírusos betegeknek a kezelési költségeit, akiknek nincs egészségbiztosításuk. Szintén lapértesülések szerint a kormányzat arra készül, hogy előírja a maszkok viselését.

Deborah Birx, járványügyi szakértő, a kormányzati munkacsoport egyik tagja egy televíziós interjúban pénteken kifejtette: a járvány kitörésekor maguk az orvosok és a járványtani szakértők sem voltak tisztában azzal, hogy milyen veszélyesen fertőző az új típusú koronavírus. Utalt arra, hogy a vírus a fertőzöttség első napjaiban a legveszélyesebb, mert a megfertőződött személynek nincsenek tünetei, de fertőz.

Az Egyesült Államokban a Johns Hopkins egyetem és kórház adatai szerint pénteken - washingtoni idő szerint délelőtt - több mint 245 ezer regisztrált fertőzöttje és több mint 6 ezer halálos áldozata volt a Covid-19 nevű, a vírus okozta tüdőgyulladásos betegségnek.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Koronat_Orsosra_Mozgalom_2, 2020.04.03 22:40

"Az új típusú koronavírus okozta a Covid-19 betegség eddig csaknem háromezer halottat követelt New York államban"

Ennek fusson neki a szerző még egyszer...

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

gaborrr, 2020.04.03 22:36

Ott tarol a vírus ahol sok a ballipcsi ő!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html