Sztrájkolnak az orvosok Szlovéniában

Sztrájkolnak az orvosok Szlovéniában, miután kudarcba fulladt hétfőn a szakszervezetek béremelésről folytatott tárgyalása a kormánnyal - közölte a helyi sajtó kedden.
MTI, 2016. november 8. kedd, 17:23

Milojka Kolar Celarc egészségügyi miniszter úgy véli: a sztrájk legitim joga a dolgozóknak, ugyanakkor szerinte ebben a pillanatban semmi szükség nincs rá és mielőbb meg kell szüntetni, valamint vissza kell térni a tárgyalásokhoz.  A tárcavezető úgy ítélte meg: az utolsó egyeztetés előrelépést hozott a szakszervezet és a kormány között, ezért kompromisszumos megoldás születhet.

Az orvosok kedden szüntették be a munkát. Elhalasztották azokat a műtéteket is, amelyek nem voltak sürgősek.  A szakszervezet bejelentette, hogy a kormánnyal való megállapodásig az orvosok legfeljebb 40 órát dolgoznak hetente, ugyanakkor a sztrájk ellenére rendesen ellátják a rákos betegeket, sürgőségi eseteket, a 65 évnél idősebb és a 18 évnél fiatalabb pácienseket.

A Fides orvosszakszervezet öt követeléssel állt elő a kormány felé. Egyebek között világos normatív teljesítményelvű finanszírozás rendszer kidolgozását kéri, valamint új koncessziós szerződéseket az egészségügyben. Az alapkövetelésük viszont a béremelésre vonatkozik. Fizetésemelést kérnek az általános orvosok és a szakorvosok számára, alapfizetésnek az átlagbér háromszorosát.

A Fides az orvosi norma pontos meghatározását is követeli. Szerintük túl sok beteg jut egy orvosra, akik ezért nem tudják rendesen ellátni a munkájukat. A szakszervezet egyúttal figyelmeztetett az orvoshiányra is, ugyanis egyre több szakorvos hagyja el az országot és vállal munkát külföldön.

HOZZÁSZÓLÁSOK