Könnyen lehet, hogy a Fed szeptemberben elmulasztotta a soha vissza nem térő lehetőséget monetáris enyhítési politikája (QE3) visszavonásának megkezdésére - véli Paul Ashworth, a londoni Capital Economics tanácsadó cég elemzője. Arra várnak, hogy stabilizálódjon az USA költségvetési helyzete, ami azonban ki tudja, meddig késik. A dolog vége az lehet, hogy a QE3 QEternity-vé (örökkévalósággá) válik.

A szakértők egyetértenek abban, hogy a jegybank március előtt nem kezdi meg a hátrálást, sőt vannak olyanok is, akik már júniusra várják az első hátra lépést. A költségvetés finanszírozásának blokkolása nyomán leállt az állami adatszolgáltatás, így a Fed e heti kamatdöntő ülése előtt kevesebb információra támaszkodhat. Ez bizonyára erősíteni fogja a döntéshozók óvatosságát.

Dollárhegyek

Miután a QE3 2012 szeptemberében kezdődött, a havi 85 milliárd dolláros kötvényvásárlási mennyiséggel számolva a gazdaságba pumpált forrás elérheti az 1,6 ezer milliárd dollárt - figyelmeztet Ashworth, ami rekord lenne. Az QE1 alatt összesen 1,5 ezer milliárd dollárt nyomtatott a Fed, a QE2 megállt 600 milliárdnál. Az ilyen nagyságrendű pénzbőség már veszélyezteti a pénzügyi stabilitást.

Az egyik gond az, hogy a Fedből kiáramló pénz nem jut tovább a bankokon, azaz nem élénkíti a gazdaságot. A QE3 kezdete óta a pénzintézetek tartalékai 800 milliárd dollárral ugrottak meg, miközben a gazdaságban forgó forrás csak 80 milliárddal lett több. Eközben a tőzsdei árfolyamok egyes elemzők szerint egészségtelen szintre emelkedtek.

A cégek nyereséget könyvelnek el, de ezt nem értékesítésük bővülésének, hanem a költségcsökkentéseknek, ezen belül főként a munkaerőre fordított kiadások leszorításának köszönhetik - véli Catherine Mann, a Brandeis University közgazdász professzora. Minél tovább tart a monetáris enyhítés, annál nagyobb lehet a pénzbőség megszűnését követő hanyatlás a tőzsdéken.

Kamatok hullámvasúton

Talán a legfeltűnőbb hatása az ingatlanpiacon lehet a QE visszavonásának. A vásárlók a folytatódó lazulás eredményeként soha nem látott alacsony kamaton vehettek fel 30 éves lakáshitelt, a korábbi kölcsönöket pedig kedvező feltételekkel újra tudták kötni. Amikor a nyár elején a Fed célzást tett arra, hogy vége lehet a pénzbőségnek, a május eleji 3,35 százalékról június végére 4,5 százalékra ment fel a kamat. Szeptemberben végül a bank nem lépett, így a hitelköltségek elkezdtek lassan mérséklődni.

Ugyan ez játszódhat le 2014-ben, csak jó eséllyel jóval drámaibb hatással. Megszakadhat a lakáspiac feltámadása a pénzügyi válságot követő klinikai halálból. Az ingatlanágazatnak végül is működnie kellene normál kamatfeltételek mellett is - mondja Zach Pandl, a Columbia Management vagyonkezelő cég vezető kamatstratégája. A Fed fokozatosan akarja ehhez hozzászoktatni a piac szereplőit, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy a kamatok nem nőnek fokozatosan.

Cenzúra

A Fed szigorítani fogja állásfoglalásai nyilvánosságra kerülésének feltételeit, mivel az utóbbi időben túl korán szivárogtak ki a friss információk bizonyos helyekre. Ez felvethette a gyanút, hogy a hírt kiadó hírügynökség összejátszott egyes kereskedőkkel, akik pénzzé tehették bennfentes tudásukat. A Fed épületében a kritikus napokon, elsősorban a kamatdöntések idején, két óráig blokkolják az internetelérést.

A meghívott hírszolgáltatók köre - köztük a Bloomberg, a MarketWatch és a Reuters - nem változik, ám ezután nem pusztán becsszóra fogják betartani a hírekre vonatkozó embargót, hanem a határidő lejártáig nem lesznek képesek feltölteni az információkat a házon kívüli szerverekre. Szakértők szerint kérdéses az intézkedés hatásossága. Egyes megrendelők majdnem azonnal hozzájuthatnak az információkhoz a hírügynökségek úgynevezett algoritmikus betáplálásából, ami automatikus - komputeres - kereskedést indít be, szintén másodpercekben mérhető időn belül.