Távozik a kormányból a francia belügyminiszter az EP-választások után

Gérard Collomb francia belügyminiszter kedden bejelentette, hogy a jövő májusi európai parlamenti választások után távozik a kormányból, mert a 2020-as önkormányzati választásokon ismét jelölteti magát a közép-franciaországi Lyon polgármesteri tisztére - írja az MTI.
Szabó Zsuzsanna, 2018. szeptember 18. kedd, 19:26

"Az önkormányzati választások még messze vannak. Ha addig nem diagnosztizálnak nálam valami súlyos betegséget, jelölt leszek Lyonban" - mondta a L'Express című hetilapnak adott interjúban a 71 éves baloldali politikus, aki 2001-től 16 éven át, belügyminiszterré történő kinevezéséig irányította az egyik legnagyobb francia várost.

"Úgy gondolom, hogy azoknak a minisztereknek, akik jelöltek akarnak lenni a 2020-as önkormányzati választásokon, távozniuk kellene a kormányból az EP-választásokat követően" - tette hozzá.

Gérard Collomb volt az egyik első országosan ismert politikus, aki 2016-ban, az elnökválasztási kampány kezdetén csatlakozott Emmanuel Macron pártok felett álló táborához. Visszatérési szándéka a helyi politikába régóta nem titok, de távozásának előzetes bejelentése rosszul jöhet a köztársasági elnöknek alig néhány héttel azután történt, hogy a kormány legnépszerűbb tagja, Nicolas Hulot televíziós személyiség lemondott a környezetvédelmi tárca irányításáról, miközben Emmanuel Macron államfő tetszési mutatója mélypontra süllyedt.

A Kantar Sofres közvélemény-kutatóintézet hétfőn közzétett felmérése szerint a franciák alig 19 százaléka ítéli meg pozitívnak a köztársasági elnök tevékenységének eddigi mérlegét, míg 60 százalék negatívnak értékeli.

Gérard Collomb személyes megítélése is sokat romlott Alexandre Benalla, a francia elnök volt biztonsági főnökének ügye miatt. Júliusban került nyilvánosságra, hogy Benalla rendőrségi rohamsisakban a földre tepert egy nőt és bántalmazott egy férfit egy májusi diáktüntetésen. A francia elnöki hivatal több magas rangú alkalmazottját kénytelen volt az ügy miatt elbocsátani, a belügyminiszternek pedig parlamenti vizsgálóbizottságok előtt kellett számot adnia az esetről. Collomb akkor arról beszélt, hogy nem ismerte a biztonsági főnököt, amit ez utóbbi cáfolt, s a felelősséget Emmanuel Macron kabinetfőnökére és a rendőri vezetőkre hárította. A felmérések szerint ezt követően 11 százalékot esett vissza a népszerűségi mutatója.

Az Emmanuel Macron iránti lojalitásáról ismert Collomb szeptember eleje óta távolságtartóbb, s az "alázat hiányával" vádolta meg a kormányt. A L'Express-interjúban azt is elmondta, hogy az államfővel "megmondják egymás szemébe a dolgokat".

A fotó forrása: Bertrand Guay/AFP.

HOZZÁSZÓLÁSOK