Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az amerikai napilap honlapján helyi idő szerint csütörtökön azt írta, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériuma december 23-án küldött egy erről szóló táviratot az átmenetet intéző Trump-csapat nevében. A dokumentum szerint a lépés a tengerentúli politikai kinevezetteket érinti, vagyis azokat a kiküldötteket, akiket az elnökkel való szoros kapcsolatuk miatt állítottak egy-egy külföldi nagykövetség élére.

Az AFSA amerikai diplomataszövetség adatai szerint az amerikai nagykövetek több mint harmada így került pozícióba, s csak a többiek számítanak karrierdiplomatának, azaz olyanoknak, akik gyakran kormányváltáskor is hivatalban maradnak.

A The New York Times emlékeztetett rá, hogy a korábbi kormányok mindkét nagy párt esetében biztosítottak némi átmeneti időt az egyes posztjukról hazahívott nagyköveteknek, különösen ha családosokról volt szó, hogy a gyerekeknek ne kelljen hirtelen iskolát váltaniuk.

A távirat szerint azonban ezúttal nem lesznek kivételek. (A budapesti misszióvezetői poszt is politikai poszt, vagyis borítékolható, hogy a budapesti USA-követe Colleen Bellt is hazahívják napokon belül.)

Frissítés - Bell 3 év után távozik Budapestről

Colleen Bell budapesti amerikai nagykövet ma a Facebook-on jelentette be, hogy január 20-án, nagyköveti megbízatása végeztével elutazik Budapestről. "Köszönöm Magyarország, az irántam és családom iránt tanúsított kedvességet és barátságot. Hiányozni fog az itteni munkám, de tovább dolgozom majd az országaink közötti kapcsolatok erősítésén. A következő pár hétben formálisan és informálisan is elköszönök majd" - búcsúzott Bell az amerikai nagykövetség fb-oldalán.

Az amerikai lap felhívta a figyelmet arra, hogy amíg a távozó diplomaták utódjait a szenátus is jóváhagyja, akár hónapokig is betöltetlenek maradhatnak olyan fontos posztok, mint a németországi vagy a nagy-britanniai amerikai nagyköveti tisztség.

A novemberi elnökválasztást megnyerő republikánus párti Donald Trump hivatalosan január 20-án veszi át az elnöki teendőket a nyolc évig hatalmon lévő, demokrata párti Barack Obamától.