A világ számos, az éhezés ellen küzdő szervezetét tömörítő Oxfam a davosi Világgazdasági Fórumra időzített friss tanulmánya megjelenését, amelyben az egyre mélyülő társadalmi egyenlőtlenségekre kívánják felhívni a világ figyelmét. A "Time to Care" ("Ideje foglalkozni vele") címre hallgató tanulmány megállapítása szerint a világ 2153 leggazdagabb emberének több pénze van, mint a legszegényebb 4,6 milliárdnak összesen.

Ezen kívül számításaik szerint a világon az összes alulfizetett, vagy ingyen dolgozó lány és nő hozzájárulása a globális gazdaság teljesítményéhez háromszor akkora, mint a technológiai szektoré önmagában - írja a tanulmány ismertetőjében a Reuters. Ők úgy kalkulálnak, hogy világszerte a nők naponta összesen 12,5 milliárd órát dolgoznak fizetés és elismerés nélkül. Úgy vélik, hogy a nők által végzett ingyenes szociális, ápolási, háztartás munka évente mintegy 10,8 ezermilliárd dollárnyi értéket tesz hozzá a globális gazdasághoz.

Óriásiak a különbségek

Fontos látnunk és hangsúlyoznunk, hogy a gazdaság rejtett hajtóereje valóban a nők által végzett ingyenes háztartási és szociális munka - mondta Amitabh Behar, az Oxfam India vezérigazgatója a Reutersnek. Behar a világban meglévő egyenlőtlenségre példaként egyrészt egy indiai nőt említett, aki napi 16 -17 órát dolgozik, naponta 3 kilométer távolságból hord vizet, felkészíti gyerekeit mindennap az iskolára és e mellett egy alulfizetett állásban dolgozik. Másrészt azokat a milliárdosokat említette, akik jelenleg Davosban gyűlnek össze, magánrepülőn utaznak és élik a szupergazdagok életét. Mint hangsúlyozta: ez az indiai asszony nem egyedüli eset, hanem általánosnak tekinthető Indiában. Ezen szerinte meg kell változtatni, s véget kell vetni a milliárdosok boomjának.

Mindenkinek adóznia kellene

Behar úgy gondolja, hogy ennek a helyzetnek a kezelésére a kormányoknak mindenek felett azt kellene ellenőrizniük, hogy mindenki befizeti az adóját. A befolyó összegekből pedig mindenki számára hozzáférhetővé kellene tenni olyan alapvető dolgokat, mint a tiszta víz, az egészségügyi ellátás és a jobb minőségű iskolák.

Az Oxfam kalkulációi alapján, ha az emberiség legvagyonosabb egy százaléka a következő tíz évben mindössze vagyonának fél százalékával több adót fizetne, az elegendő lenne arra, hogy 117 millió munkahelyet létesítsenek az idős- és a gyerekellátás területén. Az Oxfam az összehasonlításokhoz a Credit Suisse Research Institute Global Wealth Databook 2019 című kiadványának, illetve a Forbes 2019-e milliárdosokat bemutató listájának számait használta fel - írja a Marketwatch.

Ha körülnézünk a világban azt látjuk, hogy világszerte jelenleg is 30 országban az utcán vannak az emberek. Nem akarják elfogadni az egyenlőtlenségeket, nem akarnak a jelenlegi körülményeik között élni - mondta.