Globális összehasonlításban kevésbé tartanak a munkanélküliségtől, a bűnözéstől és erőszaktól a magyarok, mint más nemzetek.

Világszerte 18 505 felnőtt válaszadó megkérdezése alapján az emberek 45 százaláka véli úgy, hogy hazájukban jó irányba haladnak a dolgok. A magyar lakosság továbbra is szkeptikus a jövőt illetően - derül ki az Ipsos május végi, ezúttal 27 országos felméréséből.

A világ lakosságának általános hangulata tovább javult. A sokéves pozitív rekord azt jelenti, hogy a dolgok alakulását illetően optimisták száma megközelíti az elégedetlenékét.

Elsőként az áprilisi mérésben megjelent koronavírus, bár csökkenő súllyal, de továbbra is az első számú veszély a társadalomra globális szinten. A felnőtt lakosság 55 százalékos többsége jelölte meg az első három aggodalomra okot adó jelenség közt, míg a munkanélküliség problémája 42 százalékot foglalkoztat kiemelt helyen.

A hazai összkép jelentősen eltér a világátlagtól. A magyarok mindössze 30 százaléka érzi úgy, hogy jó irányba haladnának az ország dolgai, ezzel a lista utolsó országai közt említhető a miénk.

A rangsort Szaúd-Arábia vezeti, köszönhetően a tízből kilenc elégedett állampolgárának, míg a legnagyobb javulást Ausztrália (+22 százalékpont), Dél-Korea (+16), Dél-Afrika (+12) és Svédország (+11) könyvelhette el az előző hónaphoz képest. A lista felső negyedében továbbra sem található európai ország, ugyanakkor a legnagyobb hangulatromlás dél-amerikai országokhoz köthető (Peru -25, Brazília -13).

A koronavírus a 27 mért ország közül 18-ban, valamint világszinten is első számú veszélynek nevezhető. Magyarország az egyetlen olyan állam Oroszország mellett, ahol a járvány nem fér be az első három legfontosabb társadalmi probléma közé májusban (32 százalék említette, ez 29 százalékpont csökkenés áprilishoz képest), ezzel a magyarok és a törökök tartanak legkevésbé a vírustól globális összehasonlításban.

Globális összehasonlításban a magyarok az átlagnál kevésbé tartanak a munkanélküliségtől, a bűnözéstől és erőszaktól, a terrorizmustól, a migráció problémájától, illetve az adóterhektől.