Az ellenzék nyerte a thaiföldi választást az exit poll szerint

Véget ért a 2014-es katonai puccsot követő első parlamenti választás Thaiföldön vasárnap, az exit poll szerint a száműzetésben élő Thakszin Sinavatra volt miniszterelnököt támogató Pheu Thai Párt szerezte meg a legtöbb helyet - írja az MTI.
Szász Péter, 2019. március 24. vasárnap, 13:03
Fotó: Getty Images

A juntát elutasító demokratikus frontot vezető Pheu Thai 163, míg a katonai kormányzathoz közel álló Falang Pracsarat 96 mandátumot szerezhetett az 500 fős parlamentben - derült ki a SuperPoll thai kutatóintézet felméréséből. Szakértők szerint az utóbbi tömörülésnek van nagyobb esélye létrehozni egy koalíciós kormányt a junta által átírt választási törvény miatt.

A harmadik helyet vélhetőleg a Demokrata Párt szerezte meg 77 mandátummal, míg a Bhumdzsaithai Párt 59, az új Előre a Jövőbe Párt pedig 40 képviselőt delegálhat a parlamentbe.

A délkelet-ázsiai ország mintegy 51,4 millió választópolgárát várták a szavazóurnákhoz vasárnap. A választási bizottság szerint a részvételi arány 80 százalékos volt. A választópolgárok az ország 77 tartományának több mint 93 ezer szavazóhelyiségében adhatták le szavazatukat helyi idő szerint 17 óráig. A mandátumokért több mint száz párt jelöltjei versengtek.

A választójogi törvény módosítása és a junta alatt hatályba léptetett új alkotmány miatt a hadsereg helyzeti előnnyel indult. A törvényhozás felsőházának, a szenátusnak a 250 képviselőjét ugyanis a katonai uralom jelöli ki. A szenátus együttesen dönt a parlamenttel a miniszterelnök személyéről, ezért az országot eddig vezető Prajuth Csan-Ocsa jó esélyekkel indul a kormányfői tisztségért.

Thaiföld modern kori történelmének leghosszabb ideig hatalmon levő katonai vezetése új alkotmányt dolgozott ki, amely lehetővé teszi, hogy egy katonai tanács révén a hadsereg a parlamenti választások után is beavatkozhasson a politikába. Az alkotmányt 2016-ban népszavazáson hagyták jóvá.

HOZZÁSZÓLÁSOK