A bizottság megállapította, hogy az állam olyan adókedvezményeket adott az egyébként jelentős részben állami tulajdonban lévő Électricité de France (EDF) számára, amelyek nem összeegyeztethetőek az uniós versenyszabályokkal. Az ügy még 1997-re nyúlik vissza, amikor Franciaország a cég által fizetendő társasági adó egy részét nem szedte be könyvelési előírásokra hivatkozva. Ezzel Brüsszel szerint a cég indokolatlan versenyelőnyhöz jutott versenytársaival szemben, az intézkedés torzította a versenyt.

"A torzulás elhárítása érdekében az EDF-nek vissza kell fizetnie az állami támogatást" - szögezi le a bizottság.

A cég 1987 és 1996 között koncessziós megállapodás keretében üzemeltette a franciaországi nagy feszültségű áramszállító hálózatot, és a könyvelésben hálózatfelújításra különített el összegeket. Ezeket az állami hatóságok 1997-ben állami, vagyis tulajdonosi tőkeinjekciónak minősítették, s nem adóztatták meg.

A bizottság 2003-ban egyszer már kimondta, hogy ez tiltott állami támogatás, s a pénz visszafizetését írta elő. Az Európai Bíróság ugyanakkor azt a bizottsági határozatot arra hivatkozva semmisítette meg, hogy a brüsszeli versenyhatóság nem vizsgálta, magánbefektető hozna-e ilyen döntést, az gazdasági szempontokkal indokolható-e.

A bizottság 2013-ban indította újra a vizsgálatot, hogy ezt a szempontot is megvizsgálja. Az ugyanis, hogy az állam, mint tulajdonos az adó egy részéről lemondott, felér azzal, mintha ezt az összeget tulajdonosként befektetési célból adta volna a cégnek. Ennek körülményeit is vizsgálva Brüsszel arra jutott, hogy ennek a befektetésnek a megtérülési rátája rendkívül alacsony volt, egy magánbefektető nem hozott volna ilyen döntést, az gazdaságilag nem indokolt, ezért így is tiltott állami támogatásnak minősül.

Az 1,37 milliárd euróból 889 millió euró a be nem szedett társasági adó, a maradék az elmúlt évekre kiszámított kamat.

Az EDF Franciaország legnagyobb áramszolgáltatója. Jelenleg részvénytársasági formában működik, papírjainak 85 százalékát a francia állam birtokolja. A cég Magyarországon is jelen van, érdekelt a Budapesti Erőműben, az EDF Démász révén az áramszolgáltatásban és az EDF Tradingen keresztül az elektromos áram nagykereskedelmében is.