A héten megválasztott lengyel miniszterelnök, Mateusz Morawiecki első külföldi útja Brüsszelbe vezetett az uniós csúcsra. Szakértők szerint ez szerencsés egybeesés, hiszen a kormányfőcsere fő célja az volt, hogy az új vezető helyrehozza, a megromlott lengyel-EU kapcsolatokat, amiért a miniszerelnök-helyettessé visszalépett korábbi miniszterelnököt, Beata Szydlót okolják - írja az onet.pl

Most nagyon úgy néz ki, hogy ez a próbálkozás rosszul indul. Moraviecki az EU-s csúcs csütörtöki napja után sajtókonferenciát tartott, majd találkozott Emmanuel Macron francia elnökkel. Ez egyes lengyel sajtóbeszámolók szerint úgy végződött, hogy megsértette kollégáját. Akár így volt, akár nem, pénteken értesítették azokat az újságírókat, akik a lengyel delegációval együtt utaznak, hogy a miniszterelnök már délelőtt elmegy Brüsszelből.

Találgat a sajtó

Az onet.pl portál nem hivatalos értesülései szerint a kormányfő pártjának karácsonyi ostyaosztásán vesz részt. A kérdés az, hogy érdemes-e ezért kihagynia a csúcsértekezlet hátra lévő tanácskozásait, amelyeken elkezdhetné kialakítani kapcsolatait a többi EU-tagország vezetőivel. A Rzeczpospolita tudósítója úgy tudja, hogy Szydlo a twitteren reagált a tényre, hogy Morawiecki idő előtt elhagyta az uniós csúcsot, ám a bejegyzését törölték.

Azt tudni lehet, hogy Macron mindenekelőtt a lengyel igazságügyi reformról és a bevándorlók befogadásáról tárgyalt Morawieckivel. A hivatalos közlemény szerint elképesztően jó hangulatban beszélgettek. A lengyel miniszterelnök biztosította partnerét, hogy párbeszédet akar folytatni a vitás ügyekben Brüsszellel. Az AFP szerint Macron azt mondta, hogy az EU bevándorlási politikájáról legkésőbb 2018 nyaráig meg kell állapodniuk az uniós tagországoknak.

A nyitókép forrása: AFP