Bíróság elé kell állnia Julia Timosenkónak, a 2004-es narancsos forradalom egyik hősének, aki az elmúlt hét évben kétszer volt Ukrajnak kormányfője - jelentette a BBC. A vád szerint túl magas árakon kötött szerződést Oroszországgal a gázszállításokról, ami romba döntötte az ukrán gazdaságot. Az ügyészség úgy véli, hogy a szerződést hatalmával visszaélve írta alá, ugyanis a kormány formálisan nem hagyta jóvá ezt a döntést. Timosenko kirakatpernek tartja az eljárást és az Európai Emgerjogi Bírósághoz fordult, hogy mondja ki: politikai befolyás alatt jár el ellene a joghatóság. Az exminiszterelnököt meghallgató bíróság épülete előtt Timosenko ezer híve kezdett tüntetésbe az eljárás ellen, a rendőrség körbevette az épületet.

A volt kormányfő ellen nem ez az első vád: decemberben azzal gyanúsították meg, hogy kormánya 2009-ben törvénysértő módon használt fel 320 millió eurót, amit a szén-dioxid-kibocsátási kvótákért kaptak. A jelenlegi eljárást elítélte az USA és az EU, mivel úgy látják, hogy Timosenkót és néhány szövetségesét politikai ellenfeleik biztatására vette célkeresztjébe az ügyészség. Ha elítélnék, akkor akár hét-tíz éves börtönbüntetést is kaphatna, és nem indulhatna el a 2012 októberében esedékes parlamenti, illetve a 2015-ös elnökválasztáson.