Tizenötmilliós ebéd a jegybankelnökkel

Egy jótékonysági aukción 70 500 dollárt fizetett ki valaki azért, hogy Ben Bernanke volt Fed elnökkel ebédelhessen.
Napi.hu, 2014. május 14. szerda, 11:41
Fotó: Admiral Markets

Ben Bernanke volt a Fed korábbi elnöke választhat majd éttermet ahhoz az ebédhez, amelyért 70 500 dollárt, azaz több, mint 15 millió forintot fizetett ki egy ajánlattevő egy jótékonysági árverésen. Timothy Gaithner, korábbi amerikai pénzügyminiszter ennél kevesebbért, 50 ezer dollárért kelt el - írta a CNN.

Az árverésből befolyó összeget ezúttal a Robert F. Kennedy Center for Justice and Human Rights nevű emberjogi szervezet kapja. A mostani aukciót a Charitybuzz.com-on keresztül bonyolították.

Messze nem ez volt a legnagyobb összeg, amelyet az árverésen fizettek, a legtöbbet ezúttal egy Tim Cookkal, az Apple vezérigazgatójával közös kávézás ért, erre valaki 610 ezer dollárt, azaz mintegy 134 millió forintot volt hajlandó áldozni. A rekordot a hasonló árveréseken már 1999 óta résztvevő Warren Buffet tartja. 2012-ben valaki, 3,2 millió dollárt fizetett egy közös ebédért a neves befektetővel.

HOZZÁSZÓLÁSOK