Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A létesítmény megépítése 49 millió lejbe került (11,2 millió euró), amiből 28 millió lejt (6,41 millió euró) a vissza nem térítendő uniós támogatás tett ki. A beruházás terve 2007-ből származik, a projekt 2011 januárjában kapta meg a kedvező elbírálást arra vonatkozóan, hogy uniós pénzekből is támogatható, és mintegy két év alatt építették meg - írta pénteken a szatmar.ro.

A mintegy 5 ezer négyzetméter hasznos területű létesítmény 500 fürdőző befogadására alkalmas a fedett részen, a szabadtéri stranddal együtt mintegy 2 ezer látogatót képes befogadni egyidejűleg, akik termálvizű medencéket és kezelőbázist is igénybe vehetnek.

Az aquaparkot már felavatták, de a fürdőzők számára június 1-jén nyílik meg. Nagy Károly, a főberuházó Solarex vállalat igazgatója szerint a létesítmény nemcsak Erdélyben, hanem a régióban is a legkorszerűbb. Az igazgató szerint évtizedek óta kínlódnak, hogy turistákat vonzzanak Szatmár megyébe, illetve a helyieknek megfelelő színvonalú szolgáltatást nyújtsanak - írja a szatmar.ro.

Románia nyugati részéről ugyanis nagyon sokan járnak át hétvégenként Magyarországra szórakozni, jelentős részük az aquaparkokat és a strandokat keresi fel.