Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Egyre több ország oldja fel a járvány miatti karanténrendeleteket. A pápa szerint mivel sokak számára vége a bezártságnak, most arra kell figyelniük, hogy ne legyenek pesszimisták és "ne lamentáljanak azon, hogy semmi sem lesz már olyan, mint régen" - írja az AFP-re hivatkozva az Index.

A Szent Péter-bazilikában tartott pünkösdvasárnapi misén azt mondta Ferenc pápa, hogy a "semmi sem lesz olyan, mint régen" típusú gondolkodás csak azt garantálja, hogy az egyetlen dolog, ami nem tér vissza, az a remény lesz.

A világ konzervatívokat és progresszíveket lát, pedig ők mind Isten gyermekei - mondta a pápa, majd hangsúlyozta a híveknek, hogy most az összetartásra kell fókuszálniuk. A pápa tudja, hogy sokan "hajlamosak ilyenkor önzővé válni és mások iránt közömbössé válni", úgyhogy "most annyira szükségünk van egy emberségben gazdag jövőképre, mint még soha. Nem kezdődhet minden azzal, hogy visszatérünk az önző sikerre törekvéshez anélkül, hogy törődnénk azokkal, akik hátramaradtak".

A Vatikán május 18-án nyitott újra, május 17-én vasárnap közvetítette utoljára a katolikus egyházfő vasárnapi beszédét interneten a Vatikán. A március 10-től lezárt Szent Péter tér és Szent Péter-bazilika, valamint a Vatikáni Múzeum több, mint két hónap után újranyithatta kapuit a hívők és a többi látogató előtt, de az egészségügyi óvintézkedéseket továbbra is minden hívőnek be kell tartania - írja az Index.

A pápa az ünnepi szentmisén elmondott beszédében a Szentlélek egységteremtő működését, a helyes istenkép fontosságát, a bezárkózás, a narcizmus, az önsajnálat és a pesszimizmus kerülését hangsúlyozta. A beszédet teljes egészében közreadta a Magyar Kurír, magyar fordításban.