Több ezer hivatalnok kerül utcára Szlovákiában

Több ezer állami hivatalnok munkahelyének megszűnésére van kilátás egy-két éven belül Szlovákiában a kormány által tervbe vett közigazgatási reform részeként - számolt be Robert Kalinák szlovák belügyminiszter megerősítésére hivatkozva weboldalán a Hospodárské Noviny szlovák gazdasági lap pénteken.
MTI, 2013. november 15. péntek, 14:39

A tervezett munkahely-leépítés a belügyi tárca vezetője szerint elsődlegesen az állami tulajdonban lévő vállalatokat, állami kezelésű alapokat és kutató intézeteket érinti majd, az elbocsátások már a jövő évben megkezdődnek.

Szlovákiában a közigazgatás jelenleg több mint negyedmillió embert foglalkoztat, közülük több mint 50 ezren azokban az állami intézményekben és vállalatokban dolgoznak, amelyekben a szaktárca a leépítések legnagyobb hányadát valósítaná meg. A miniszter közlése szerint, az egyes ágazatok közül a legtöbb munkahely az oktatásügyi a gazdasági és a földművelésügyi tárcák alá eső intézményekben szűnik majd meg.

A tervezett munkahely-leépítés a szaktárca által már korábban bejelentett közigazgatási reform része. A közigazgatási reformnak az ESO nevet adta a minisztérium, ami a hatékony, megbízható és nyitott kifejezések szlovák nyelvű megfelelőinek rövidítése. Ezek a reform legfőbb célkitűzései is, amelynek megvalósításától nem utolsósorban lényeges megtakarításokat is remél a kormányzat. A megtakarítások összege a kabinet tervei szerint már a jövő évben eléri a 333 millió eurót (megközelítőleg 100 milliárd forint) 2016-ig pedig összesen mintegy 700 millió eurót tesz majd ki.

A reform részeként egész sor állami intézményt vonnak össze, több intézménynek a feladataik átcsoportosításával történő megszüntetésére is sor kerül, valamint néhány intézmény esetében azok feladatköreit a magánszektorra ruházzák át. Az ESO az elmúlt évek legátfogóbb közigazgatási átszervezése lehet Szlovákiában.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

homeros, 2013.11.15 16:37

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Antiifreemaison, 2013.11.15 15:57

@homeros: nagyon sokan takarítják az utcákat ,és ez így helyes,mindenki a helyén a világban !!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

homeros, 2013.11.15 15:50

@Antiifreemaison: ezt gondolom első kézből tapasztaltad...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Antiifreemaison, 2013.11.15 15:46

@homeros: A kb 100 000 roma nagyon örül ,hogy nem 23 000 ft segélyért ,hanem 50-62 000 ft fizetésért dolgozik....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

homeros, 2013.11.15 15:37

ott is be kell vezetni a közrabszolgaságot...

a közmunka úgy is nagyra becsült dolog ám... pénzbírság vagy közmunka: https://www.google.com/search?q=%22p%C3%A9nzb%C3%ADrs%C3%A1g+vagy+k%C3%B6zmunka%22&ie=utf-8&oe=utf-8&aq=t&rls=org.mozilla:hu:official&client=firefox-a

igazán átérezhetik a közmunkások, mibe is nézi őket a szekta...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html