Ausztriának nincs atomerőműve és a parlamenti pártok egyöntetűen ellenzik a nukleáris energia felhasználását, ezért a Global 2000 nevű civil szervezet petícióját is üdvözölték.

A beadványban "a legveszélyesebb erőművek azonnali leállítását" követelik és azt, hogy 2013-ig a világ minden országa dolgozzon ki tervet arra, hogy hogyan tudná kiváltani az atomenergiát energiafelhasználásában.

Karlheinz Kopf a kisebbik kormánypárt Osztrák Néppárt (ÖVP) frakcióvezetője felvetette, hogy az EURATOM-szerződés keretében nukleáris kutatások helyett a megújuló erőforrások felhasználásának kutatását kellene támogatniuk a tagállamoknak.

A Japánban bekövetkezett földrengés után a fukusimai atomerőműben történt meghibásodások ismét ráirányították a figyelmet a hagyományosan atomellenes Ausztriában arra, hogy habár az ország határain belül egyetlen ilyen létesítmény sem működik, Olaszország kivételével valamennyi szomszédos ország használja a nukleáris energiát. Március végén Petr Necas cseh kormányfő bécsi bemutatkozó látogatása alkalmával ismét napirendre került a cseh-osztrák kapcsolatos egyik kényes pontja, a temelíni atomerőmű bővítése is.