Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A miniszter kijelentette, hogy az elnöki rendelet - amelyet az Európai Parlament külügyi bizottsága mélységesen aggasztónak tart - nem a muzulmánok beutazásának megtiltására vonatkozik, hanem olyan beutazási tilalomról van szó, amely bizonyos országokat érint átmenetileg. A muzulmán világ elsöprő többségének polgárai előtt az Egyesült Államok változatlanul nyitva áll. Konkrétumok említése nélkül hozzátette azonban, hogy a hét érintett ország közül néhány nem kerül le egyhamar a tiltólistáról.John Kelly rossznak nevezte a különböző szövetségi intézmények közötti kommunikációt, ahogyan fogalmazott: ez "nem a legjobb volt", s álláspontja szerint egyes légitársaságok "túlreagálták" az új rendelkezést. Ezt a vám-és határőrség jelenlévő új vezetője is megerősítette.

A bevándorlási rendelkezéseket betartjuk -szögezte le Kelly, s arról tájékoztatott, hogy a vízumok kiadása előtt megvizsgálnak majd különböző internetes honlapokat és a közösségi médiában megjelenő megnyilvánulásokat. Kifejtette azt is, hogy a minisztérium által vezetett, több minisztériumot és szervezetet átfogó Nemzetbiztonsági Bizottság több lehetőséget is vizsgál, hogy az ellenőrzés további módjait is  kidolgozza a szigorító listán szereplő hét ország állampolgárainak beutazása előtt.

"Ha elejét vesszük, hogy terroristák lépjenek be országunkba, véget vethetünk a belföldön végrehajtott terrortámadásoknak". Nem lehet az amerikai életekkel játszani. "Ezek az intézkedések a nemzet biztonságáról szólnak. Belbiztonsági miniszterként esküvel megerősített kötelességem, hogy megóvjam és megvédjem az amerikai népet" - mondta Kelly.

A sajtókonferencián elhangzott, hogy a vám-és határőrizeti szervek kidolgozták már a határon történő beléptetés új szabályzatát. A héten várhatóan 872 menekült érkezik az Egyesült Államokba, s az ő átvizsgálásukat már az új szabályzat alapján végzik. A kettős állampolgárok különleges ellenőrzés nélkül beléphetnek, ha felmutatják a dokumentumaikat.

John Kelly sajtóértekezlete előtt sajtókonferenciát tartottak vezető republikánus politikusok is. A kongresszus épületében tartott tájékoztatón Paul Ryan házelnök erőteljesen védelmébe vette a bevándorlást szigorító elnöki rendeletet. Mint kifejtette, bár a rendelet végrehajtása nehézkesen indult, de maga a rendelet "összhangban van a republikánus elvekkel". Dennis Ross, floridai republikánus képviselő pedig azt hangsúlyozta, hogy ami most történik nem lephetett meg senkit, hiszen "mindannnyian ezért kampányoltunk", és hozzátette: most "lényegében nyolc év örökségét kell felszámolnunk".