Vlagyimir Putyin orosz államfő nagyon megharagudott török kollégájára, Recep Tayyip Erdoganra az orosz vadászgép törökországi lelövése miatt: telefonhívásait nem fogadja és az ENSZ párizsi klímacsúcsán sem volt hajlandó találkozni vele. Az állami orosz média hisztérikus támadásokat intézet Törökország ellen, a kormány pedig egymás után vezeti be a gazdasági szankciókat, ám a történet végén a vesztes az orosz kisember lesz.

Szerencse, hogy a médián keresztüli üzengetés, az ökölrázás és az emberek és az áruk áramlását akadályozó intézkedések nem párosulnak katonai fenyegetéssel. Putyin érzelemkitörései gyerekesnek, átgondolatlannak látszanak - véli a Berlinben élő Leonid Bershidsky, a Bloomberg régiós kérdésekkel foglalkozó publicistája.

A legsúlyosabb katonai válaszlépés az volt, hogy az harci gép lelövése után bejelentették: a jövőben vadászgépek fogják kísérni a bombázókat és S-400-as légvédelmi rendszert telepítenek a szíriai orosz bázisra.

Hű, de megijedtek

Az orosz propaganda szerint az USA vezette koalíció az utóbbi miatt állította le ideiglenesen a légitámadásait Szíriában, ám a szövetségesek ezt tagadják. Akárhogy is van, egyedül az Iszlám Állam jár jól az ellenségei körében kirobbant viszállyal, és a törököket a legkevésbé sem érinti a dolog, hiszen jelenleg nem folytatnak légi hadviselést a térségben. Összességében a legjobb hír az, hogy sem Ankara, sem Moszkva nem akar háborút a másik féllel szemben, ami jobb visszatartó erő, mint az S-400-as üteg.

A televízióban és a Dumában folyó hangulatkeltés ugyanakkor nem hatástalan. A legnépszerűbb hírműsorban azzal vádolták Erdogant, hogy vissza akarja állítani az Ottomán Birodalmat, Vlagyimir Zsirinovzskij szélsőjobboldali politikus 100 török pilóta fejét követelte bosszúként az orosz áldozatokért.

Tucatnyi török állampolgár oroszországi belépését tagadták meg annak ellenére, hogy nincs vízumkényszer a két ország között, Moszkvában tojásokkal és kövekkel dobálták meg a török követséget, Uljanovszk városában letépték a török zászlót egy évek óta ott működő sörfőzdéről, amelyet az isztambuli Anadolu Efes cég üzemeltet.

Irgum-burgum

Putyin elnöki rendelettel határozott arról, hogy januártól visszaállítsák a vízumkényszert és fokozzák a török teherautók ellenőrzését a határon. Emellett megtiltják a török alkalmazottak felvételét. Azonnali intézkedésként büntetés terhe mellett tilos lesz társasutazásokat és charter repülőjáratokat szervezni Törökországba.

Az élelmiszerek, főként a déli gyümölcsök importjának betiltása már nem ilyen egyszerű. Egyrészt karácsonyra C-vitamin nélkül maradhat az orosz nép, másrészt tovább nőhetnek az EU elleni élelmiszerimport-tilalom miatt amúgy is 20-30 százalékkal megugrott árak. Az utóbbi nyomán októberben 11,7 százalékkal maradtak el a kiskereskedelmi értékesítések az egy évvel korábbitól.

Kinek fog fájni?

Az élelmiszerek drágulása már jelzi, hogy a szankciók jobban fájhatnak az oroszoknak, mint akiket érintenek. Az uniós élelmiszeripar 2014-ben az oroszországi importtilalom ellenére bővült. A török export értéke Oroszországba tavaly 1,2 milliárd dollár volt, ami a teljes élelmiszer-kivitel hét százaléka. Eközben az Oroszországban értékesített zöldség ötöde származik Törökországból, a déli gyümölcsöknél pedig 90 százalék ez az arány.

Ugyanez a helyzet az idegenforgalommal. Az orosz turisták sok pénzt hoznak Törökországnak, de az arányokat érzékelteti, hogy a szezon csúcsán, júliusban valamivel több mint 680 ezer orosz érkezett az országba, míg Európából 3,1 millió utazót fogadtak. A rubel jelentős értékvesztése a nyugati szankciók és az olajáresés miatt alaposan lefaragta az orosz kisemberek pénzének vásárlóerejét.

Halvány adu

Moszkva elvileg nagyobb kárt okozhat az előbbieknél a gázcsap elzárásával. Törökország ezen a téren 60 százalékban függ Oroszországtól, csakhogy a piac önkéntes feladása biztosan visszaütne. Azerbajdzsán és Irán örömmel pótolná az orosz gázt, ráadásul a Gazprom elveszthetné az Európába irányuló gáztranzit lehetőségét is. És akkor még nem is említettük a török szankciók lehetőségét: máris megvárakoztatják például a Boszporuszi-szoros előtt az orosz teherhajókat.

Mikor lesz elég?

Összességében a kérdés előbb-utóbb az lehet, hogy meddig működik még az a politikai technika, amely Putyin harmadik elnöki periódusát jellemzi. Oroszország egyre több ellenséget szerez magának a szomszédságában és a világon. Az ebből fakadó nehézségeket hazafias propagandával fedik el, ám eljöhet a pont, amikor a kisember úgy látja, hogy az államfő regnálása nem a megoldás egyre szaporodó bajaira, hanem maga a probléma.

Egyelőre a korábbi barátok, új ellenfelek, Erdogan és Putyin ugyanazt a taktikát alkalmazzák egymással szemben. Egymást hibáztatják és a külföldi fenyegetésre hivatkozva kérnek áldozatokat az emberektől. A különbség az, hogy Erdogannak jóval kevesebb ellensége van, mint Putyinnak. És az orosz-török válságból minden bizonnyal jobban jön ki, mint a Kreml ura.