Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az érintettek addig dolgoztak tanárként, amíg a hatalomátvételi incidens után bevezetett és azóta is tartó rendkívüli állapot keretében el nem veszítették munkahelyüket. A kormány az eltelt időszakban legkevesebb ezer gülenista magániskolát bezáratott.

A keddi műveletnek a török főváros, Ankara a központja, de a rendőrségi fellépés további 14 tartományra kiterjed. Kedd reggelre 50 gyanúsítottat már előállítottak a hatóságok.
A török vezetés a hatalomátvételi kísérletért az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok terrorszervezetnek nyilvánított nemzetközi hálózatát teszi felelőssé. Gülen tagadja az összeesküvés vádját. Ankara szerint a mozgalom tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az állami, valamint a magánszférába, és ebben a folyamatban Gülen egyebek mellett saját iskoláira támaszkodott.

Törökországban az elmúlt közel 21 hónap alatt nagyjából 111 ezer embert menesztettek, illetve 38 ezret felfüggesztettek állásából, több mint 159 ezer embert őrizetbe vettek, legalább 48 ezret - köztük katonákat, rendőröket, bírákat, ügyészeket, üzletembereket, újságírókat és tanárokat - pedig előzetes letartóztatásba is helyeztek azzal a gyanúval, hogy közük lehet a Gülen-hálózathoz és azon keresztül az összeesküvéshez.

A rendszeres tisztogatások nem közvetlenül csak a puccsistákat sújtják, hanem Gülen állítólagos támogatóit is.

Képünk forrása: Shutterstock