A török jegybank már a második egymást követő hónapban csökkentette aranytartalékát januárban, miközben három éve legnagyobb mértékben emelkedett a nemesfém ára - áll a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közleményében. Januárban a török aranytartalék 14,227 tonnával 514,893 tonnára csökkent, a 12. legnagyobb volt a világon.

Az IMF kimutatásai szerint az eurózóna 7,437 tonnával 10 791,885 tonnára növelte aranytartalékát az idei év első hónapjában. Ez azonban nem tényleges vásárlás révén következett be - olvasható egy szakértői jelentésben -, hanem úgy, hogy a januártól az euróövezethez csatlakozó Litvánia beadta saját aranytartalékát a "közös kalapba".

Januárban az arany ára 2012 óta legnagyobb havi mértékben, 8,4 százalékkal emelkedett, öthavi csúcson, 1300 dollár fölött is állt unciánként. Pénteken az arany ára 1167,40 dolláron zárt, ami 2,6 százalék csökkenés csütörtökhöz viszonyítva.

A jegybankok aranytartalékainak alakulása iránti figyelem azóta élénkült meg, hogy a központi bankok 2010-ben nettó aranyvásárlókká váltak, miután csaknem két évtizeden át nettó eladók voltak.

A jegybankok aranyvásárlásai vagy éppen eladásai jelentősen befolyásolják a nemesfém világpiaci árát. Két éve áprilisban például arra a hírre, hogy a komoly pénzügyi válságban lévő Ciprus eladja kevesebb mint 15 tonna aranytartalékát, az arany spot ára 30 év óta a legnagyobb eséssel reagált.