Warren Buffett pénzügyi guru, a Berkshire Hathaway befektetési társaság elnöke leszorította a világ gazdagjainak trónjáról Bill Gatest, a Microsoft szoftveróriás alapítóját - derül ki a Forbes legújabb listájából. Buffet vagyona egy év alatt 10 milliárddal, 62 milliárd dollárra nőtt, főként a cég részvényárfolyamának növekedése nyomán.

Buffett - Fotó: Bloomberg


A második helyen az átmenetileg az első helyet is birtokló mexikói milliárdos, a távközlési bizniszben meggazdagodott Carlos Slim, áll 60 milliárddal, és Gates csak 3. tavaly óta 2 milliárddal, 52 milliárd dollárra nőtt vagyonával.

A dúsgazdagok számát tekintve Oroszország tavaly óta megelőzte Németországot, így most már az USA után ott él a legtöbb mágnás. Az új gazdagok 70 százaléka Oroszország mellett Indiából és Kínából kapaszkodott fel a csúcsra. 2006-ben a top 20-ban még 10 amerikai volt, míg 2008-ban már csak 4.

Mittal - Fotó: Bloomberg


Folytatva a listát: a negyedik helyen Lakshmi Mittal acélmágnás áll, akin kívül még három indiai van az első 10-ben. Ezen belül kettő az 5. és 6. helyet foglalja el, a 8. pedig Kushal Pal Singh, aki az ingatlanfejlesztéssel foglalkozó DLF Ltd. irányításával 54 helyet lépett előre egy év alatt. Vagyona 30 milliárd dollár.

A 7. a svéd IKEA alapítója, Ingvar Kamprad 31 milliárddal a zsebében. Ő a leggazdagabb európai, míg Oleg Deripaszka, az orosz csúcstartó 28 milliárd dollárral a 9., a nyugalmazott német szupermarketmogul, Karl Albrecht 27 milliárddal pedig a 10.

Deripaszka - Fotó: Bloomberg


A dollármilliárdosok listáján összesen 54 ország 1125 mágnását tüntetik fel, számuk egy év alatt 179-cel nőtt, összes vagyonuk pedig 4,4 ezer milliárd dollár. Ez körülbelül 250 milliárddal több, mint 2007-ben. Az első húszba kerüléshez legalább 20,8 milliárdot kellett összekuporgatni az évek során, ami 3,3 milliárddal több egy évvel ezelőttinél.

A lista 50 tagja fiatalabb 40 évesnél, 68 százalékuk magának köszönheti meggazdagodását, azaz self-made-man. Az átlagéletkor 61 évre csökkent, ezen belül az orosz mágnásoknál 46, a kínaiaknál 48 év. Kína leggazdagabb embere a 26 éves Jang Hu-jan kisasszony, aki a Country Garden Holdings Co. boldog tulajdonosa, és 7,4 milliárd dollárral a 125.

A lista legifjabb titánja a Facebook közösségi site alapítója, a 23 éves Mark Zuckerberg, a 1,5 milliárd dolláros pakkal a 785. A Forbes-lista történetében ő a legfiatalabb self-made-man.

Zuckerberg - Fotó: Bloomberg


A világ leggazdagabb nője a francia Liliane Bettencourt, a L'Oreal SA kozmetikai világcég alapítójának leánya. Ő a 17. 22 milliárd dollárral. A hölgyek átlagos vagyonának értéke 3,7 milliárd dollár.