Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Murat Uysalnak azután kell távoznia, hogy a török líra az év eleje óta elvesztette értékének majdnem harmadát; pénteken újabb történelmi mélypontra gyengült a dollárral szemben. Az éves infláció 12 százalékhoz közelít, és az ország devizatartalékai jelentősen csökkentek - írta az MTI.

A most távozó szakembert 2019 júliusában nevezték ki a török jegybank élére, miután elődje ellenállt annak a kormányzati törekvésnek, hogy az alapkamat leszállításával próbálják fellendíteni a gazdasági növekedést.

Szeptemberben meglepte a piacokat a török jegybank azzal, hogy 2018 óta először kamatemelést hajtott végre, mindjárt 200 bázisponttal, 10,25 százalékra növelve az irányadó rátát.

A központi bank új elnöke Naci Aqbal lesz, aki eddig Recep Tayyip Erdogan török elnök hivatalában foglalkozott költségvetési ügyekkel , korábban, 2015-2018 között pedig pénzügyminiszter volt. Jelenleg Erdogan elnök veje, Berat Albayrak a pénzügyminiszter, aki az államfővel együtt rendszeresen külföldi hatalmakat hibáztat a török gazdaság bajaiért.