Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Fatih Dönmez rámutatott: Ankara a tengerfenék Törökországhoz tartozó részén, valamint azokon a területeken végzi a kutatást, amelyekre az Észak-ciprusi Török Köztársaság engedélyt adott. A tárcavezető kiemelte: Törökország rendelkezik azzal a kapacitással, hogy kitermelje és értékesítse az olajat, illetve a gázt a nemzetközi piacon.

Dönmez emlékeztetett: Ankarának jelenleg három hajója tartózkodik a térségben, a Fatih és a Yavuz nevű fúróhajó, továbbá a Barbaros Hayreddin Pasa földtani kutatóhajó. Jelezte, hogy a negyedik hajó, az Oruc Reis szintén földtani kutatóhajóként vesz majd részt a munkálatokban.

Szankciókkal válaszol az EU

Az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei hétfőn döntöttek arról, hogy az EU szankciókat vezet be Törökország ellen a Ciprus partjai mellett megkezdett "illegális" török próbafúrások miatt. Az elfogadott szankciók között szerepel egyebek mellett több EU-török magas szintű tanácskozás, például a társulási tanács üléseinek a felfüggesztése, a Törökország mint uniós tagjelölt ország számára elkülönített finanszírozás csökkentése és az Európai Beruházási Bank hiteleinek korlátozása.

A török külügyminisztérium keddi közleményében azt írta, hogy az EU-szankciók nem befolyásolják Törökországnak a Földközi-tenger keleti részén folytatott tevékenységét. "Az EU által elfogadott döntés a szankciókról nem lesz hatással országunk eltökéltségére, hogy folytassa a szénhidrogének kitermelésére irányuló munkáját a Földközi-tenger keleti részén" - fogalmaztak. A külügyi tárca jelezte azt is, hogy Törökország a jövőben még inkább fokozza majd gázkitermelő tevékenységét.

Nem kell komolyan venni!

Kedden később az Észak-Macedóniába látogató török külügyminiszter, Mevlüt Cavusoglu szkopjei sajtótájékoztatóján kijelentette: nem kell nagyon komolyan venni az unió szankcióit. Az EU is tisztában van vele, hogy ennek a határozatnak a végrehajtása nem lehetséges - mondta, hozzátéve, hogy az Európai Uniónak szüksége van Törökországra, Brüsszelnek nincs más választása, kényszerűen Ankarához fordul majd. Cavusoglu szerint az unió szankciói a szolidaritás jegyében Ciprus görög lakosságának és Görögországnak hivatottak kedvezni. A török diplomácia vezetője úgy vélte, hogy a Ciprusi Köztársaság visszaél EU-tagságával és "elkényeztetett gyerek" módjára nem hajlandó megosztani a tengerfenék energiaforrásait a sziget északi felében élő ciprióta törökökkel.

Törökország május eleje óta végez próbafúrásokat Ciprus partjainál a kizárólag Ankara által elismert, szakadár Észak-ciprusi Török Köztársaság engedélyével.
Törökország és a nemzetközileg elismert ciprusi kormány többször egymásnak feszült már a Földközi-tenger keleti medencéjében lévő olaj- és földgázmezők ügyében. Az Észak-ciprusi Török Köztársaság igényt tart a Ciprus környéki vizek alatt található energiahordozók egy részére, de Nicosia erről hallani sem akar.
Ciprus a közelmúltban határozott fellépésre kérte az Európai Uniót, miután Ankara a Földközi-tenger keleti medencéjében lévő olaj- és földgázmezők után kutatva két újabb hajót is a térségbe vezényelt, hogy további "illegális" próbafúrásokat végezzen. Törökország azonban fenntartja azon álláspontját, hogy intézkedései összhangban állnak a nemzetközi joggal.

A török külügyminisztérium egy május elején kiadott közleményében arra mutatott rá, hogy a Földközi-tenger keleti térségének országai között még nem született a nemzetközi jogszabályokkal összhangban méltányosságra alapuló megállapodás, amely kijelöli a tengerfenéken a kizárólagos gazdasági övezeteket. A tárca hangsúlyozta: amíg a sziget görög fele nem vonja be a sziget török lakosságát egyenjogú partnerként a szénhidrogén-forrásokat illető döntéshozó mechanizmusokba vagy egyoldalúan folytatja azokat, addig a török ciprióták is ki fognak állni a tengerfenékre vonatkozó jogaikért.

A török műveletek sértik Ciprus szuverenitását

Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője minapi nyilatkozatában hangsúlyozta: az érintett területet Ciprus kizárólagos gazdasági övezetének tartja, így a tervezett török műveletek sértik Ciprus szuverenitását. Mogherini egyúttal arra szólította fel Ankarát, hogy a jószomszédi viszony szellemében járjon el, és a nemzetközi joggal összhangban tartsa tiszteletben a Ciprusi Köztársaság önállóságát és jogait.

Szakértők becslése szerint a Ciprus közelében található tengerfenék mintegy 227 milliárd köbméter földgázkészletet rejt.

Ciprus 1974-ben, egy görög katonai puccsot követő török invázió után szakadt két részre. Törökország körülbelül 35 ezer katonáját állomásoztatja Észak-Cipruson. A ciprusi görögök és törökök közötti béke- és országegyesítési tárgyalások mindmáig nem vezettek eredményre.