A katonai beavatkozás jelenleg a szíriai Rász el-Ajn és Tell-Abjad városok közötti 120 kilométer hosszú területre összpontosul. Az offenzíva így gyakorlatilag kettészakítja azt a 480 kilométeres szakaszt, amely mentén az Ankara által terrorszervezetnek és nemzetbiztonsági fenyegetésnek tekintett Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia a határ szíriai oldalát fennhatósága alatt tartja - idézi az MTI az elnököt.

Az Anadolu török állami hírügynökség vasárnap arról számolt be, hogy a hadsereg eddig egy várost, egy községet és 56 falut "mentett meg" az YPG-től.

A török államfő megerősítette a védelmi minisztérium szombati közlését, amely szerint ellenőrzésük alá vonták Rász el-Ajnt települést is. A kurdok cáfolták a török állítást, szerintük az összecsapások az egyik városrészben még folytatódnak. Erdogan vasárnap jelezte: csapataik 30-35 kilométeres mélységig hatolnak majd Szíriába.

A török védelmi minisztérium nem sokkal később azt közölte, hogy elérték a 30-35 kilométeres mélységet, és ellenőrzésük alá vonták a kelet-nyugati irányban húzódó M4-es főutat. A tárca közleményét követően az Anadolu tudatta: Tell-Abjad teljes területén ugyancsak átvették az ellenőrzést, így már két várost "mentettek meg a terroristáktól".

Erdogan közölte azt is, hogy 490 "terroristát" már harcképtelenné tettek. 440-et megöltek, 26-ot megsebesítettek, 24 pedig megadta magát - részletezte. A Szíriai Demokratikus Erők (SDF) kurd-arab ernyőszervezet, amelynek az YPG képezi legfőbb erejét, vasárnap ezzel szemben arról számolt be, hogy eddig 76 katonája vesztette életét a harcokban.

A harcoló felek közléseit független forrásból egyelőre nem lehetett megerősíteni.

A hadműveletben eddig két török katona, valamint a törökbarát Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) ellenzéki milícia 16 fegyverese halt meg. Tudatta azt is, hogy mindezidáig 652 akna- és rakétagránát csapódott be Szíria felől török határ menti településeken, a nagyrészt kurdok lakta Sanliurfa, Mardin, Sirnak és Gaziantep tartományokban. A támadásokban 18 ember meghalt, 147 pedig megsebesült - tette hozzá.

Az Anadolu török állami hírügynökség mindeközben vasárnap azt is jelentette, hogy az YPG támadást hajtott végre az Eufrátesz folyótól nyugatra azon a szíriai területen, amelyet a török hadsereg 2016 augusztusa óta tart ellenőrzése alatt. A beszámoló szerint a kurd milícia Manbídzsból BGM-71 TOW páncéltörő rakétát lőtt át Dzserablúsz körzet déli részébe, és eltalált egy mozgásban lévő személyautót. Az incidensben a gépkocsiban ülő család két tagja, köztük egy nő meghalt, két ember, beleértve egy gyereket pedig megsebesült.

Erdogan vasárnap közölte azt is, hogy a sajtótájékoztató előtt Angela Merkel német kancellárral beszélt telefonon a török offenzíváról. A török államfői hivatal egyelőre nem adott ki közleményt a beszélgetésről.

Ankara és a törökbarát SNA ellenzéki fegyveres csoport szerdán indította meg a Béke Forrása fedőnevű offenzívát Északkelet-Szíriában a Törökország az YPG, valamint az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet ellen.

Törökország vállalta, hogy átveszi az SDF-től a térségben raboskodó IÁ-tagok felügyeletét azon a területen, amelyet majd az ellenőrzése alá von. Az offenzíva deklarált célja az, hogy elhárítsa a Törökország déli határát Ankara szerint fenyegető terrorveszélyt és egy biztonsági övezetet létrehozva szavatolja a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek hazatérését.